Hat hónap a bakaélet
Tegnapi ülésén a kormány jóváhagyta a sorkatonai szolgálat teljesítésével kapcsolatos törvények módosítására vonatkozó javaslatot, amelynek értelmében 2002. január 1-jétől kilencről hat hónapra csökken a hadkötelezettség ideje -- mondta Borókai Gábor kormányszóvivő. Ezzel egyidejűleg a tartalékos szolgálat ideje is csökkenni fog: az eddigi négy- helyett hároméves lesz, s bevezetnék az -- ötéves -- önkéntes tartalékos szolgálatot is, amennyiben az Országgyűlés is elfogadja a tervezetet.
A változtatás nem okoz létszámproblémákat a hadseregnél, sőt segíthet a hadköteles korosztály körében az utóbbi években kialakult torlódás megszüntetésében. A lapunk által megkérdezett katonai szakértők szerint eddig az jelentett problémát, hogy nem tudtak minden hadkötelest behívni. Ennek feloldására az elmúlt években -- többek között -- gyakorlattá vált, hogy az egészségügyi alkalmassági vizsgálatokon egyre több fiatalt nyilvánítottak nem behívhatónak, akiknek aránya 1999-ben már elérte a 49 százalékot. Azonban ez komoly társadalmi igazságtalanságokkal és gyakori korrupciós esetekkel járt együtt, amit a The Economist című brit hetilapban tavaly augusztusban megjelent cikk is jelez. A szerzők szerint a Budáról -- jó kapcsolati és anyagi tőkével rendelkező -- behívottak 95 százaléka "ússza meg" a laktanyaéletet.
Tényleg nem lehet ennyi egészségügyi szempontból alkalmatlan fiatal, ezért a célok között szerepel az is, hogy a sorozások alkalmával a helyszínen, katonai orvosok bevonásával a jelenleginél alaposabb vizsgálatokat végezzenek, hogy megbízhatóan lehessen megállapítani, ki alkalmas a katonai szolgálatra -- fejtette ki lapunknak Svéd László, a Magyar Honvédség egészségügyi csoportfőnöke. Borókai Gábor elmondta: az egészségügyi és a honvédelmi tárca szeptemberre dolgozza ki az új egészségügyi alkalmassági vizsgálati rendszert.
A kötelező sorkatonai szolgálat hosszának csökkentése egybevág azzal, hogy a kormány hosszú távon a hivatásos hadsereg megteremtését tekinti céljának, azonban a fiataloknak -- a szakértők szerint -- várhatóan ezt követően is részt kell venniük egy néhány hónapos katonai kiképzésben. Ez a reguláris hadsereg, vagy az esetleg felállítandó nemzetőr-, illetve területvédelmi egységek keretein belül valósulhatna meg, azonban az ezzel kapcsolatos tervezetek még kidolgozás alatt vannak.
A kötelező sorkatonai szolgálat hosszának csökkentése mindenképpen kedvező, azonban csak akkor üdvözlendő, ha a végcél a hadkötelezettség megszüntetése -- mondta Báti Márk, az Alba Kör ügyvivője. Szerinte ugyanis >Orbán Viktor miniszterelnöknek múlt héten, a Magyar Honvédség vezetői értekezletén a katonai szolgálattal kapcsolatban elhangzott szavai súlyos félreértésekre adhatnak alkalmat, mert az érezhető ki belőlük, hogy a kormány hosszú távon is minden fiatalt, köztük a katonai szolgálatot elutasítókat is fegyveres kiképzésben kívánja részesíteni.


