BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Juszt László kártérítési pere

Tegnap elkezdődött Juszt László kártérítési pere, amelyben az újságíró több mint 400 millió forintot követel az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) a megfigyelési ügy dokumentumainak publikálása miatt indított büntetőeljárás okozta kár megtérítésére. Hasonló értékű kártérítési igény az utóbbi években egyetlen alkalommal merült fel a rendőrséggel szemben.

A Fővárosi Bíróságon hétfőn kezdődött el az a polgári per, amelyben Juszt László, az 1999-ben megszűnt Kriminális című televíziós műsor, illetve a hasonló nevű egykori hetilap kiadója több mint 400 millió forint kártérítést követel az ORFK-tól a megfigyelési ügy kapcsán államtitoksértés miatt megindított, azonban később bűncselekmény hiányában megszüntetett büntetőeljárás miatt. Az eljárás következtében az MTV Rt. szerződést bontott az újságíróval, s az általa vezetett televíziós bűnügyi magazin, majd a Kriminális című hetilap is megszűnt, ezért Juszt László 100 millió forintos nem vagyoni kártérítést, a tulajdonában lévő kft. pedig -- a megszűnt hetilap kiadója -- mintegy 307 millió forint, államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítését követeli.
Az ORFK-val szemben évente csupán néhány esetben indul bűnügyekkel kapcsolatos kártérítési per, azonban hasonlóak a rendőrség többi szervezete ellen folyhatnak -- mondta Kiss Gyula, az ORFK jogi osztályvezetője. Az utóbbi években az ORFK a legnagyobb összeget egy jogosulatlan rendőri fegyverhasználat miatt fizette ki, amikor nem vagyoni kártérítésként 5 millió forint körüli összeget, míg vagyoniként mintegy 10 millió forintot kellett megtérítenie. A mostanihoz hasonló nagyságú kártérítési igény egyetlen alkalommal fordult elő az ORFK-val szemben, amikor egy vállalkozó 300 millió forintos kárigénnyel lépett fel. Azonban az illető először a károkozást kívánta kimondatni a bírósággal, de az ítélet a rendőrség javára szólt, így ebben az esetben végül nem indult kártérítési per.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.