BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: Kisgazdák, ne tovább

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A miniszterelnök -- az FKGP-elnökség döntésének elutasításával -- lezártnak tekinti Boros Imre visszahívásának ügyét. Ennek ellenére Torgyán József jelölést kíván tenni a PHARE-miniszteri posztra: a kisgazda vezér további lépéseit már saját pártján belül sem tudják kiszámítani.

Nem kizárt, hogy Torgyán József a szavak szintjén "beáldozza" a PHARE-miniszteri tisztséget, és a jövőben -- saját frakciójával ellentétben -- nem tekinti az FKGP által delegált miniszternek Boros Imrét. A miniszterelnök a tegnapi nap folyamán többször is megerősítette, nem tesz eleget a kisgazda elnökség döntésének, és nem menti fel tisztségéből Boros Imrét. Torgyán József erről mintegy tudomást nem véve közleményében leszögezte: a miniszterelnököt köti a koalíciós szerződés, elvárja annak betartását, azaz az FKGP által jelölt miniszterek visszahívási jogának tiszteletben tartását. A kisgazda pártelnök emellett sietve leszögezte azt is: kiáll a Fidesszel több országgyűlési ciklusra kötött kormánykoalíció mellett.
A Torgyán Józsefhez közel álló kisgazda politikusok is elismerik: nem lehet már követni a pártelnök lépéseit. Boros Imre visszahívása egyértelműen öngól volt, mellyel saját mozgásterét szűkítette a kisgazda vezér. Ma még nem igazán lehet megjósolni, Torgyán József hogyan reagál a megerősített kormányfői döntésre. A többség véleménye szerint nem lép ki a koalícióból, mert napról napra csökken azok száma a frakcióban, akik még követnék őt. Valószínűbb, hogy a Boros-kérdés végül feledésbe merül, ám azt többen elképzelhetőnek tartják, hogy Torgyán József a jövőben csak a honvédelmi, a környezetvédelmi és az agrártárcát tekinti kisgazda minisztériumnak.
"Azt kell mondanom a kisgazdapártnak a viták kapcsán, hogy eddig és ne tovább!" -- jelentette ki a miniszterelnök szokásos szerdai interjújában a Kossuth rádióban. Megerősítette lapunknak tett keddi kijelentését, miszerint nem engedi, hogy a pártviták a kormány működésére árnyékot vessenek. A kormányfő szerint nyilvánvalóan nincs arról szó, hogy Boros Imre bármilyen oknál fogva alkalmatlan lenne tisztségére, egyszerűen a kisgazdapárton belüli személyes viták elérték a minisztereket is. Orbán Viktor szerint döntésében mögötte áll az FKGP-frakció és a kisgazda miniszterek is. A kormányfő a koalícióról szólva azt mondta: nem hiszi, hogy a belső vitákból fakadó személyi kérdés olyan súlyú lenne, amely változtatna az FKGP koalíciós magatartásán.
Egyelőre kérdéses, mikor kerül sor egy Orbán--Torgyán találkozóra, erre az agrártárca politikai államtitkári posztjára való jelölés miatt mindenképp szükség van. Információink szerint azonban az erre a hétre tervezett megbeszélés elmaradhat: ez lehet Orbán Viktor válasza Torgyán József PHARE-tisztséggel kapcsolatos magatartására.
Boros Imre kiemelkedően jól látja el a feladatát PHARE-ügyekért felelős miniszterként, s a munkájával szemben nem is merültek fel kifogások -- mondta tegnap Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter.
A kisgazda elnökség keddi állásfoglalásával szemben szavaznia kell a frakciónak arról, hogy a pártból kizárt Bánk Attila, Horváth Béla, Várhelyi András maradhat-e a képviselőcsoportban. Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető lapunknak azt mondta: nem hiszi, hogy a képviselőcsoport kizárná a három politikust, miután hétfőn egyszer már elutasította Horváth Béla kizárását. A képviselőcsoport vezetője egyelőre nem tudta megmondani, mikor kerülhet sor a következő frakcióülésre. Több képviselő szerint az sem biztos, hogy addigra aktuális marad a kizárások kérdése.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.