Visszaköltözőben az árvízi kilakoltatottak
Ismét bebizonyosodott, hogy Magyarország egymaga képtelen kivédeni a környező országok ökológiai tévedéseit, ezért a kormány eltökélt szándéka, hogy Szlovákiával, Ukrajnával, valamint Romániával haladéktalanul kezdődjenek meg a tárgyalások az erdősítés kapcsán -- felelte lapunk kérdésére Fónagy János vízügyi miniszter. Jóllehet a Széchenyi-terv árvízvédelmi programja elsősorban a gátépítésre helyezi a hangsúlyt, a vízügyi miniszter úgy fogalmazott: a végtelenségig nem lehet töltéseket építeni. Ismert, hogy szakemberek (a miniszterhez hasonlóan) az utóbbi években bekövetkezett, pusztító erejű árvizeket elsősorban a vízgyűjtő területeken végbemenő kontrollálatlan erdőirtással magyarázzák.
Bár a folyó Tokajig már apad, Vásárosnaménynál pedig visszatért a medrébe, teendő még mindig bőven akad a Felső-Tisza vidékén. Az árvízzel sújtott területeken ugyanis a hét végéig már 127, többségében vályogból épült lakóház dőlt össze, számuk azonban a kiszáradást követően növekedni fog. További 150 válhat lakhatatlanná az elkövetkező hetekben -- jelentette ki Szentes György, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője. A térséget meglátogató Orbán Viktor miniszterelnök ennek kapcsán kijelentette: a kormány a magánházak újjáépítéséhez -- a korábbi katasztrófákhoz hasonlóan -- segítséget fog nyújtani.
Miután a legszegényebbek házai dőlnek össze az amúgy sem gazdagnak mondható országrészben, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a hosszú távú programjának megfelelően már felvette a kapcsolatot építőipari cégekkel. Nemcsak a kitelepítettek, hanem a mentő- és a védelmi személyzet, illetve a befogadó települések számára is segítséget nyújt a kedd óta a helyszínen lévő humanitárius szervezet. A szeretetszolgálat illetékese, Győri Lajos elmondta: a napi élelmiszerek biztosításán túl tisztálkodó-, tápszereket, vitaminkészítményeket, gyógyszereket, ásványvizet juttatnak el -- a teljesen elszigetelt településekre helikopterrel -- az érintettekhez. A határontúliak megsegítésére tett kísérleteik egy része az ukrán hatóságok szervezetlensége miatt azonban kudarcba fulladt.
Négy fertőtlenített településre már visszaköltözhettek a kilakoltatottak, Tarpáról és Tivadarról gyakorlatilag lefolyt a víz. A Vásárosnamény térségében visszamaradó, magától el nem folyó vizet szivattyúval vezetik el. A védekezés súlypontja áttevődött a Záhony alatti, Lónyay-főcsatorna alsó és középső szakaszára, ahol jelenleg is magasítják, illetve megtámasztják a töltéseket. Tiszafüred és Csongrád közt befejezték a nyári gátak elbontását, amire a gyors lefolyás érdekében volt szükség.


