Az idén harmadik alkalommal rendezte volna meg a Magyar Atlanti Tanács (MAT) az atlanti gondolattal, azon belül a haderő-átalakítás kihívásaival foglalkozó, hét végére tervezett konferenciáját, ám a Honvédelmi Minisztérium (HM) az idei, 8,5 millió forintos költségvetésű rendezvény támogatását -- 5 millió forintot -- egyik napról a másikra visszavonta. (A tavalyi konferencia megrendezését többek közt az EU budapesti delegációja, a Külügyminisztérium, a brit, a holland nagykövetség támogatta.) Még februárban vállalt írásbeli kötelezettséget a HM részéről Perenyei Tamás közigazgatási államtitkár, március folyamán pedig a szerződés aláírására is sor került. A rendezvény törlésével a MAT prominens meghívottak -- többek közt az észt védelmi miniszter, az USA volt nemzetvédelmi miniszterhelyettese, a brit, a holland és a francia katonai attasé -- részvételét volt kénytelen visszautasítani. A HM közleményében azzal magyarázza a döntést, hogy "a tárca áttekinti azokat a kötelezettségvállalásokat, amelyek nem kormányzati szervek támogatásával kapcsolatosak", és elemzi, hogy mekkora hatékonysággal szolgálják a tárca célkitűzéseit. Arra a kérdésünkre, hogy miért most kezdték felülvizsgálni a tárca korábbi vállalásait, lapzártánkig nem kaptunk választ a HM-től.
A MAT számára a Külügyminisztérium által biztosított éves működési támogatás mértéke ebben a pillanatban nem ismert. Ez az összeg tavaly a 15 millió forintot érte el.
Az idén közel 30 millió forint központi költségvetési támogatásra számíthatnak az atlanti gondolatot előmozdító civil szervezetek. Szakmai szempontok alapján dől majd el, hogy milyen arányban kapnak a működésükhöz hozzájárulást központi forrásokból, de az biztos, hogy a Magyar Atlanti Tanács a jogosultak közt lesz -- mondta Kőrösi Csaba. A Külügyminisztérium helyettes államtitkára a szóba jöhető szervezeteket azért nem kívánta nevesíteni, mert még nem végleges annak az eljárásnak a rendje, ami alapján odaítélik a jogosultaknak a támogatást.
Egyetlen olyan civil szerv van Magyarországon, a Magyar Atlanti Tanács, amely az ATA (Atlantic Treaty Association) tagjaként hivatalosan kötődik a NATO-hoz, azt a szövetség elismeri -- válaszolta lapunk kérdésére Dérer Miklós főtitkár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.