BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Belül a három hónapon

Noha a házelnök is be kíván kapcsolódni az országgyűlési biztosok jelölésébe, egyelőre nincs előrelépés a június 30-án lejáró mandátumok pótlásában. A törvény szerinti három hónapon belül választania kell az Országgyűlésnek.

A törvény szerinti három hónapon belülre került az Országgyűlés, június 30-áig meg kell választania az országgyűlési biztosokat -- köztük a közel egy éve üres általános helyettesét --, esetleg a jelenlegiek mandátumát hosszabbíthatja meg. Az SZDSZ ezt javasolja, a pártok közti egyeztetés azonban eddig el sem kezdődött.
A jelölés a köztársasági elnöké, de januári véleménykérése óta Mádl Ferenc egyetlen lépést sem tett. Az államfő nem akar olyan személyeket javasolni, akik nem bírják a szükséges kétharmados támogatást. Nemrégiben Áder János házelnök jelentette be, hogy közvetíteni kíván a jelölésben, de azóta sincs jele a tárgyalásoknak. (Áder jelenleg külföldön tartózkodik.)
Néhány poszton látszik olyan nézeteltérés, amely megakadályozhatja az eredményes választást. Majtényi László adatvédelmi biztos mindinkább szembekerül a Fidesszel és a kisgazdapárttal (Pokol Béla képviselő a napokban többedszer keveredett nyilvános vitába Majtényivel.) Kaltenbach Jenő kisebbségi biztos mostanában "húzta ki a gyufát" azzal, hogy parlamenti egyeztetés nélkül nyújtotta be antidiszkriminációs törvényjavaslatát, amelyet kormánykörökben erős bírálatok értek.
Eddig egy tisztségre váltak ismertté jelölések: az országgyűlési biztos általános helyettesi széke tavaly tavasszal üresedett meg, amikor Polt Pétert legfőbb ügyésszé emelte a parlament. Helyére négy párt Margitán Évát javasolta, az MSZP Takács Albert alkotmányjogászhoz ragaszkodott (az SZDSZ-nek mindkettő megfelel), emiatt eddig meghiúsult a megállapodás. Gönczöl Katalin, Majtényi és Kaltenbach posztjával kapcsolatban a kormánypártok még nem alakították ki álláspontjukat, az MSZP-nek mindhármuk személye jó -- közölte Vastagh Pál képviselő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.