Van lehetőség arra, hogy a Fidesz és MIÉP alakítson kormányt 2002-ben -- jelentette ki a dabasi időközi választások első fordulójának eredménye alapján Csurka István. A MIÉP elnöke leszögezte: pártja az elért 13 százalékkal a harmadik erővé vált a magyar politikai életben. Mint a Világgazdaságnak elmondta, úgy tűnik, hogy a jelenlegi koalíció pártjai együttesen sem lesznek képesek önállóan kormányt alakítani, ezért a Fidesznek választania kell az MSZP-vel kötendő nagykoalíció lehetősége és a MIÉP között. Ahhoz azonban, hogy a MIÉP elkötelezze magát a legnagyobb kormánypárt mellett, szükséges, hogy a pártok "a közeledés gesztusát", vagy valamilyen baráti mozdulatot tegyenek egymás irányába. A MIÉP elnöke szerint erre most itt volt a lehetőség: a Fidesz megköszönhette volna, hogy a MIÉP Dabason visszaléptette jelöltjét. "Olyan tiszteletet és megbecsülést várunk el a magunk számára, amilyet mi megadunk a nemzeti erőknek" -- fogalmazott a pártelnök.
A MIÉP -- 2002 utánra vonatkozó -- koalíciós ajánlkozása nem új keletű. Tavaly Csurka István megerősítette, hogy a párt számol ezzel a lehetőséggel. A Fidesz akkor is, majd legutóbb az idén januárban egyértelműen elhatárolta magát bármiféle együttműködéstől. Illés Zoltán, a párt alelnöke tavaly azt mondta, "nincs a Fidesz elnökségében olyan ember, aki kívánatosnak tartana bármilyen együttműködést, esetleg koalíciót a MIÉP-pel". Kövér László januárban az Index internetes fórumán úgy nyilatkozott, belátható időn belül a Fidesz és a MIÉP együttműködése nem képzelhető el, ez a pártelnök szerint az EU szempontjából a szalonképtelenség határvonalát jelentené.
Csurka István szerint ezen nyilatkozatok akkor születtek, amikor a MIÉP valódi támogatottsága még nem volt megítélhető, a választási eredmények fényében új helyzet alakult ki. Répássy Róbert szerint a Fidesznek nincs mit értékelnie, nem tartja szükségesnek, hogy a korábbi álláspontjukon módosítsanak. A frakcióvezető-helyettes leszögezte: a pártban soha, még mérlegelés szintjén, informális megbeszéléseken sem merült fel a MIÉP-pel való együttműködés lehetősége.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.