BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Évekig várhatnak igazolványra

A határon túli magyar szervezetek vezetői keveset tudnak a státustörvényben megfogalmazott kedvezményekre jogosító igazolványok igénylésére létrehozandó irodahálózatról. Egy hatástanulmány alapján a Külügyminisztérium 2,2-2,6 millió igénylővel számol, miközben -- ugyanezen dokumentum szerint -- a tervezett 25 iroda évente mindössze 250 ezer igénylőt fogadhatna.

Tíz évig is eltarthat azoknak a határon túli kérvényezőknek a kiszolgálása, akik a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény alapján magyar igazolványért folyamodnának. A környező országokban élő mintegy 3-3,5 millió magyar közül az előzetes becslések szerint 2,2-2,6 millióan szeretnének majd igazolványt igényelni. Az igénylések elbírálására a határon túli szervezetek összesen 25 irodát nyithatnának, amit a Külügyminisztérium 555 millió forinttal támogatna. A tárca hatástanulmánya szerint egy iroda napi ötven, évente tízezer ügyfelet fogadhatna, így a 25 iroda 250 ezres évi kapacitással működne. A Külügyminisztérium egyébként azzal számol, hogy az igazolványért folyamodók 30-35 százaléka, mintegy 750 ezer fő venné ténylegesen igénybe a kedvezményeket.
Úgy tervezik, Romániában tíz, Szlovákiában öt, Jugoszláviában négy, Ukrajnában három, Ausztriában, Horvátországban és Szlovéniában pedig egy-egy iroda működne. A Romániai Magyar Demokratikus Szövetség intézményrendszere alkalmas a státusigazolványt kérelmezők fogadására, de még nem kaptak hivatalos értesítést a magyar kormányzattól az irodahálózat létrehozásáról -- mondta lapunknak Takács Csaba ügyvezető elnök. A feladatok ellátására fejlesztésekre lenne szükség, ám a román törvények tiltják a külföldi támogatás elfogadását -- tette hozzá az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Egyelőre még nem tudni, milyen feltételek kellenek az igazolványért folyamodók kiszolgálására, de az biztos, hogy infrastrukturális beruházások nélkül nem lehet mindezt megúszni -- jelentette ki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. Kovács Miklós hozzáfűzte, az igénylőknek fizetniük kell majd valamilyen térítést.
Legalább 10-12 irodára lenne szükség, hogy el lehessen látni az érdeklődő jugoszláviai magyarokat igazolványokkal -- számolt be becsléseiről a Vajdasági Magyarok Szövetségének alelnöke. Józsa László hozzátette: ez ügyben nem folytattak még konzultációt sem a Külügyminisztériummal, sem a Határon Túli Magyarok Hivatalával.
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) vezetésével sem egyeztetett a hazai kormányzat az irodahálózat kialakításáról. A felvidéki szervezetek infrastruktúrája valószínűleg elegendő lesz a feladat ellátására, legfeljebb egy-két helyiség bérlésére lesz szükség. A felszerelés fejlesztése azonban elkerülhetetlen -- mondta kérdésünkre Duray Miklós, az MKP ügyvezetője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.