Az FKGP elnöksége délelőtt a Belgrád rakparti székházban, a párt polgári platformja délután a VI. kerületi kisgazdairodában tart ülést. Ez utóbbi fórum a több elnökségi tag által előre is illegitimnek minősített, május 5-ére összehívott kisgazdanagygyűlés előkészítésével foglalkozik. Az ülésen az időközben -- Szabolcs kivételével -- minden megyében megalakult polgári platform megyei ügyvivői testületeinek képviselői kaptak meghívást, de mint Várhelyi András, az ülés levezető elnöke lapunknak elmondta, mindenkit várnak, a tanácskozás nyitott lesz. A politikus szerint egyértelművé vált: a párton belüli események felgyorsultak, a pp szervezettsége erős, így május 5-én Torgyán Józsefet eltávolítják pártelnöki székéből.
A fentiek tükrében az eddigi ingadozóknak a párton belüli viszályok függvényében hol az elnök mellé álló, hol a vele szembeforduló kisgazdáknak el kell dönteniük, mit is akarnak tulajdonképpen. A tanácskozást megelőzően összeül a pp országos ügyvivői testülete is, e fórumot korábban a frakcióból kilépett reformkisgazdákkal együtt a párt vezetésére hozták létre, miután Torgyán József tagságának felfüggesztése miatt álláspontjuk szerint a pártvezetés működésképtelenné vált.
A pártelnökség mai ülésén jelen lesz Torgyán József, aki a hét végén elhagyta a kórházat, ám ezt a hetet még várhatóan otthonában tölti. Az elnökségi ülés a párt választási felkészülésével foglalkozik, s az ezzel kapcsolatos elképzelések között nem szerepel az országos nagygyűlés összehívása. Meghívást kaptak azonban a megyei elnökök, akikkel az egyéni választókörzetekben induló jelöltek személyéről egyeztetnek. Balogh Gyula országos szervező főtitkár vasárnap úgy fogalmazott: előfordulhat, hogy az elnökségi ülésen szóba kerül a polgári platform által májusra meghirdetett nagygyűlés, de ezzel -- mint mondta -- nem foglalkoznak, mivel a fórum az FKGP-re érvényes döntéseket nem hozhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.