BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Névre szól az Országjáró

A Millenniumi Országjáró utolsó számait névre szólóan postázza az Országimázs Központ (OK). A 3,8 millió háztartást alapul véve ez plusz 30 millió forintba kerülne, ám a belügyminiszter egy rendelete alapján az OK-nak nem kell kifizetnie a darabonkénti nyolc forintot a név- és lakcímadatokért.

A millenniumi év ingyenes kiadványa utolsó két száma már pontosan névre, címre érkezik a postaládákba. A Millenniumi Országjáró tavaly július óta kéthavonta jelenik meg a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja kiadásában. A kiadványt eddig is postai kézbesítéssel dobták be az ország 3,8 millió lakásának postaszekrényébe.
A személyes adatokat -- megfelelő indokoltság esetén -- a Belügyminisztérium Központi Nyilvántartó és Választási Hivatala (Könyv) bocsátja rendelkezésre. Kiadványok esetében a hivatal maga végzi a címzést. A belügyminiszter tavaly szeptemberben rendeletben állapította meg a díjakat, s egyúttal arról is intézkedett, hogy az államigazgatási szervek ingyen kaphatják meg az adatokat. Ennek alapján az OK több mint 30 millió forint kifizetésétől mentesült.
A millenniumi programajánló magazin egy-egy számát tavaly 128,5 millió forintért állították elő és juttatták el az otthonokba. 2000-ben összesen 385,5, az idén viszont már 514 milliót szántak az OK költségvetéséből erre a célra, miután a hét számból négy 2001-re jut. Az OK-ban nem kaptunk választ arra a kérdésre, miért volt szükség a névre szóló címzésre -- elvben eddig is minden postaládába bedobtak egy-egy példányt, igaz, a gyakorlatban ez nem mindig történt meg --, továbbá miért csak most éltek az ingyenes adatszerzés lehetőségével. Nem árulták el azt sem, befolyásolja-e a változás az eddigi, példányonként négyforintos terjesztési költséget.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.