Demszky Gábornak magának kell értékelnie a kialakult helyzetet, s felmérni párton belüli támogatóinak és kritikusainak véleményét. Ezek után kizárólag rajta múlik, hogy dönt: vállalja-e továbbra is az ismételt megújulást sürgető párt vezetését. Információink szerint ez derült ki azon a tegnap délutáni megbeszélésen, amelyen Demszky Gábor, Magyar Bálint, Kuncze Gábor és Bőhm András vett részt. (Az informális találkozóra meghívták Pető Ivánt is, aki azonban nem érkezett meg.) Az SZDSZ vezető politikusai értékelték a pártban kialakult helyzetet. A tanácskozáson szóba került: az elmúlt fél évben nem igazolódtak be az új elnökkel és programjával kapcsolatos várakozások. Információink szerint a szerdai a sokadik volt az SZDSZ különböző szintű politikusai között az elmúlt napokban folytatott megbeszélések sorában, amelyek egyaránt a "hogyan tovább" kérdésre keresték a választ.
A megbeszélés előtt Demszky Gábor lapunknak azt mondta: nem merült fel benne a lemondás gondolata, s a frakció tagjaiban, illetve a pártvezetésben megfogalmazódott, őt érintő kritikák semmilyen fórumon sem hangzottak el nyíltan. A tanácskozást követően a pártelnök nem nyilatkozott, de Bőhm Anrás ügyvivő megerősítette lapunk információját, miszerint Demszky Gábor kezében van a döntés. Nem kívánta azonban kommentálni azon felvetésünket, hogy ezzel a pártvezetés "magára hagyná" az elnököt. Nem erősítette meg azt sem, miszerint az SZDSZ ügyvivői testületének hétfői ülésén napirendre kerül, milyen változásokra van szükség a párt politikájában.
Szent-Iványi István frakcióvezető szerint tény, hogy a képviselőcsoportban akadnak olyan politikusok, akik elégedetlenek a pártelnökkel. Ez azonban szerinte természetes folyománya annak, hogy Demszky Gábort 70:30 százalékos arányban választották meg, illetve annak, hogy a személyével kapcsolatos várakozások sem teljesültek maradéktalanul. Mindazonáltal hangsúlyozta: nem tudja elképzelni, hogy bármiféle nyílt "mozgalom" indulna a pártelnök ellen. Szerinte nincs szükség személyi változásra, de ha erre mégis sor kerülne, legkorábban szeptemberben lehetne küldöttgyűlést tartani. Más, nevük mellőzését kérő politikusok szerint a változtatást eredményező döntéseket -- járjanak azok személyi változásokkal vagy sem -- mielőbb meg kell hozni, különös tekintettel arra, hogy a választásokat megelőzően kevéssel már "öngyilkosság" lenne váltani. Többek szerint az SZDSZ-nek hangsúlyosabban kellene foglalkoznia programjával, és befejeznie a saját önmeghatározását célzó kommunikációt. A változások esetleges irányát jelzi: az elmúlt napokban újabb kritikaként merült fel, hogy "ha Göncz Árpádnak nem volt kellemetlen elmennie az MSZP kongresszusára, akkor miért lett volna az az SZDSZ-nek?"
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.