A kormányoldalnak és az ellenzéknek sem szegte kedvét az egyedi ügyek kivizsgálására hivatott eseti (al- és vizsgáló-) bizottságok felállításának kezdeményezését illetően az a tény, hogy a parlament az elmúlt három évben a különböző "feltáró munkák" során egyetlen esetben sem jutott az addigi ismereteket lényegesen megváltoztató eredményre. Míg a jelenlegi ellenzék az Orbán-kabinet munkájának ellenőrzésének jegyében szeretne -- hiába -- újabb és újabb vizsgálóbizottságokat létrehozni, a Fidesz vezette koalíció az előző ciklus kormányzati visszaéléseit kívánja a mai napig -- meglepően kevés eredménnyel -- feltárni.
Ebben a ciklusban az MSZP és az SZDSZ összesen több tucat alkalommal tett kísérletet vizsgálóbizottságok létrehozására, ám a kormánytöbbség azt különböző eszközökkel mindig megakadályozta: volt, hogy már a javaslat tárgysorozatba vételét is elutasították, vagy nem támogatták annak napirendre vételét, de előfordult, hogy egyszerűen nem delegáltak tagokat a testületekbe, vagy nem szavazták meg az azok elnökére vonatkozó javaslatot. Teszik ezt a kormánypártok annak ellenére, hogy a házszabály szerint a képviselők egyötödének, 78 honatyának a kezdeményezésére elvileg létre kell hozni a kért testületet. Az előírt számú aláírást (melyet az MSZP akár önállóan is könnyen teljesít) az ellenzék minden kezdeményezéséhez biztosította.
Éppen ez az ellentmondás vezette a szocialistákat arra, hogy az ügyrendi bizottság állásfoglalását kérjék a -- szerintük -- házszabálysértő parlamenti gyakorlat miatt. Az ellenzék azonban "öngólt rúgott": a koalíciós többségű testület úgy foglalt állást, hogy vizsgálóbizottságot csak olyan közérdekű kérdésben lehet létrehozni, amely interpellációval, azonnali kérdéssel nem tisztázható. Az ellenzék az elmúlt három évben többször ugyanazon kezdeményezéseket akarta sikerre vinni, így a számtalan próbálkozás mögött alig több mint egy tucat téma szerepel, kezdve az 1998-as Simicska-ügytől (a kormány kinevezési gyakorlatát vizsgáló bizottság) az országimázsközpont kiadásait firtató testületen át az éppen tegnap elutasított, a miniszterelnök felelősségét a Szabadi-ügy kapcsán vizsgáló bizottságig.
Megbukott tegnap az az ellenzéki kezdeményezés is, mely az Orbán-bányák és a Dunaferr kapcsolatát vizsgáló bizottság létrehozására irányult. Ezzel szemben a Fidesz bejelentette, javasolja a gazdasági bizottságon belül egy albizottság megalakítását, mely a Dunaferr vagyonkezelésével kapcsolatos, 1996-ig visszanyúló ügyeket vizsgálja majd. A legnagyobb kormánypárt válaszlépése nem új keletű: az 1998-as Simicska-ügyre válaszul szinte azonnal hét, a Horn-kormányt érintő témában vetette fel vizsgálat szükségességét, az esetek többségében parlamenti albizottságot is létrehozva az ügyben. Ilyen volt a Mátrai Hőerőmű, a Postabank veszteségei kialakulásának, a Nádor ''95 Rt. és a nemzetbiztonsági szolgálatok kapcsolatának ügye. A testületek egyike sem jutott azonban olyan eredményre, amely érdemben új információkkal szolgált volna a korábbiakhoz képest.
Az, hogy a vizsgálóbizottságok intézménye nem szűnt meg teljesen ebben a ciklusban, "köszönhető" annak, hogy a kormányoldal kezdeményezésére létrejött néhány ilyen testület. Ilyen volt -- többek között -- a megfigyelési bizottság, illetve a munkáját még be nem fejező, vagyongyarapodást vizsgáló csonka grémium is. Az előző ciklusban a jelenlegi kormánypártok ellenzékből is sikeresebben tudtak élni jogosítványaikkal. Igaz, hogy a beadványok számához képest kevés testület alakult meg, ez azonban részint a statisztikát hizlaló több mint egy tucat kisgazda indítványnak volt köszönhető. A 1994--98-as időszakban az ellenzék összesen 25 alkalommal kezdeményezte vizsgálóbizottság létrehozását -- a kormánypártok kétszer --: összesen hat testület jött létre, köztük a Tocsik-ügyet, az orosz államadóság hasznosításával összefüggő kérdéseket és a Budapest Bank konszolidációját vizsgáló bizottság.