Az APEH Bűnügyi Igazgatósága szervezetten, bűnszövetségben és különösen nagy értékre elkövetett adócsalás alapos gyanúja miatt nyomoz Holánszky Péter és társai ellen. Az üggyel kapcsolatban eddig öten kerültek előzetes letartóztatásba, köztük Balázsi Tamás, Holánszky Péter sógora, az MSZP vecsési elnöke. Az alapos gyanú szerint az elkövetők fantomcégeket hoztak létre azzal a céllal, hogy "vevők" részére fiktív számlákat állítsanak ki, amelyekkel azok az áfabefizetési kötelezettséget jogosulatlanul csökkentették. A számlák összértéke meghaladja az ötmilliárd forintot. Az okozott kár nagyságát a be nem fizetett áfa, társasági adó és egyéb járulékok együttese adja. Az elkövetők számítógépes programok segítségével modellezték a számlakibocsátásokat. Az ügyben összesen 77 cég volt érintett, valóságos projektek azonban egyetlen esetben sem születtek.
Holánszky Péter -- akit az APEH a csalás központi szereplőjének és szellemi irányítójának tart -- 2000. március 13-án eltűnt. Utolsó telefonjában azt közölte élettársával, hogy elrabolták és 500 millió forint váltságdíjat követelnek érte, amelyet dollárban kell kifizetni. Ígérete ellenére Holánszky azóta nem jelentkezett. Szülei bejelentést tettek a rendőrségen, amely keresni kezdte az eltűnt férfit, de nem akadt a nyomára. Édesanyja nem zárja ki, hogy fia már akkor elmenekült. Az APEH egyik igazgatósága csak hónapokkal később, tavaly szeptemberben tett feljelentést az ellenőrzés nyomán feltárt adócsalás ügyében. A nyomozást az APEH Bűnügyi Igazgatósága ezt követően megindította, de azt a fiktív számlát, amelynek alapján Holánszky Péter sógorát, Balázsi Tamást letartóztatták, csak 2001. május 21-én állították ki. A 99. Axiál Bt. a Vartex Kft.-nek állított ki számlát. Az abban szereplő összeg (5 millió 906 ezer 200 forint) mögött nem volt gazdasági esemény és pénzügyi teljesítés, értékével csupán az áfát csökkentették.
Holánszky Péter a Nívó Speciál Bt. beltagja volt, ezenkívül egy budapesti könyvelőcég tanácsadójaként dolgozott. Balázsi Tamás egy bank munkatársa, az idén fejezte be a számviteli főiskolát, tagja a Champion Marketing Kft. nevű cégnek, és tavaly ősz óta elnöke az MSZP vecsési szervezetének. A nyomozás eddigi adatai szerint Balázsi Tamás Holánszky Péter és egy másik gyanúsított, Tokics Péter számára is végzett közvetítői tevékenységet a fiktív számlázások során. A fantomcégeket évek óta működtették: miután elértek egy bizonyos számlaértéket, eladták -- esetenként néhány sörért -- őket és újakat alapítottak. A nyomozóhatóság szerint a felderített bűncselekmények köre tovább bővülhet.