BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fegyvertörvény-tervezet: újraírt módosítás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A kormány várhatóan néhány héten belül megtárgyalja az Országgyűlés előtt lévő új fegyvertörvény tervezetével kapcsolatban elkészült belügyminisztériumi előterjesztést. Lapunk úgy tudja: a korábbi elképzelésekkel szemben az objektumokat őrző vagyonőrök egy része is megtarthatná fegyverét a törvénymódosítás életbelépését követően.

Kompromisszumos megoldást javasol a kormánynak a Belügyminisztérium (BM) a fegyvertörvény tervezetének legtöbb vitát kiváltó pontjainak módosításával. Lapunk úgy tudja: a kabinet várhatóan néhány héten belül megvitatja az előterjesztést, amelynek kidolgozására azért volt szükség, mert az Országgyűlésnek márciusban benyújtott törvénytervezetről a legnagyobb kormánypárton belül sem alakult ki egységes álláspont, ezért tavasszal végül nem került sor a tervezet zárószavazására.
A törvénytervezet indoklása szerint a jogszabály-módosítás egyik fő célja a magánkézben lévő lőfegyverek számának csökkentése, mivel -- egy, az elmúlt év végén elvégzett felmérés szerint -- 96 780 természetes személynek volt fegyvertartási engedélye, míg a nyilvántartottt lőfegyverek száma meghaladta a 205 ezret.
A fegyvertartás korlátozásával a honatyák többsége egyetértett, azonban a tervezett szigorítás mértékével már nem. A törvénytervezet pontjai közül az váltotta ki a legtöbb vitát, amelynek értelmében a vagyonőrök közül csak az értékszállítást végzők tarthatták volna meg fegyvereiket, ezért a BM a tervezet szigorának enyhítését javasolja.
A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarával egyeztetve, a parlamenti képviselők által benyújtott 270 módosító indítvány figyelembevételével elkészített előterjesztés értelmében az értékszállítást végző vagyonőrök mellett a riasztásra kiszálló vagyonőrök is jogosultak maradnának a fegyverviselésre. Emellett azok az őrző-védők is megtarthatnák fegyvereiket, akik különösen nagy értéket őriznek, így az eredeti elképzelésekkel szemben az ojektumokat védő vagyonőrök egy része sem lenne fegyvertelen -- mondta Vörösmarti Mihály, az érdekvédelmi szervezet elnöke.
Ugyanakkor az eredeti tervezetnek megfelelően továbbra is a rendőrség hatáskörében maradna a fegyvertartási engedély megszerzésére irányuló kérelmek elbírálása, s továbbra sem lenne engedélyhez kötve a gáz- és riasztópisztolyok tartása. Nem változtak az elképzelések azzal kapcsolatban sem, hogy a törvénymódosítás életbelépésével egy időben megszűnik a parlamenti képviselők, a miniszterek, a polgármesterek, valamint az államigazgatási apparátus vezetőinek alanyi jogosultsága a fegyvertartásra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.