BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A könyvek a legnépszerűbbek az on-line vásárlások között

A karácsony előtti hetekben jelentősen nő a könyvesboltok forgalma, ami a virtuális könyváruházakra is jellemző. A Net Research Center felmérései alapján kiderült, hogy a nyugati országokhoz hasonlóan hazánkban is a könyvek és a CD-k a legnépszerűbbek az on-line termékek közül. De míg például Észak-Amerikában az elektronikus vásárlók aránya a netet használók között már az év elején átlépte a 80 százalékot, addig hazánkban ez csupán 22 százalék. Magyarországon csak az összes internetező 1 százaléka rendel valamit a világhálóról. Viszont azok között, akik vásároltak már a neten keresztül, könyvekre 43 százalékuk költött pénzt.

A hazánkban számon tartott három legnagyobb on-line könyvesbolt közül leghamarabb, 1999-ben a Líra és Lant Rt., valamint az Axelero Rt. közös tulajdonában lévő Fókuszonline.hu kezdte meg működését (VG, 2000. október 13.). A weboldalon 27 ezer kiadvány található, ebből 14 ezer könyvcím, de kapható CD/MC, DVD/VSH, CD-ROM, kotta is - mondta a Világgazdaság kérdésére Papp Miklós, a Fókuszonline.hu vezérigazgatója, aki hozzátette: 14 ezer regisztrált vevőjük van, naponta 30-40 netező vásárol, megrendelésenként általában 6-8 ezer forint értékben, de a karácsonyi időszakban gyakori a 10-15 ezer forint is. Papp Miklós szerint az idei várható bevétel 35 millió forintra tehető, ami a budapesti Fókusz Könyváruház teljes forgalmának 8-10 százaléka. A virtuális könyvesbolt 20-50 százalékos kedvezményeket is biztosít, egyébként az általános engedmény 5 százalék. A Fókuszonline.hu fővárosi vásárlója aznap vagy másnap megkapja a csomagot, amely vidékre legfeljebb öt nap alatt érkezik meg.

A másik virtuális üzlet, a Libri.hu idei várható forgalma 49 millió forintra becsülhető - tájékoztatta lapunkat Dietrich Tamás vezérigazgató. A weboldalon körülbelül 16 ezer könyvcím közül választhat az érdeklődő, aki 5, törzsvásárlói kártyával további 5-10 százalékkal olcsóbban juthat hozzá ahhoz, amit kiválasztott. Az idén 560 ezren látogatták az oldalt, és 9395 érdeklődő vásárolt is. Mint Dietrich Tamástól megtudtuk, a vevők 51 százaléka vidéki, 46 százaléka fővárosi, a többi külföldi. A vezérigazgató tájékoztatása szerint bankkártyával csak a vásárlók 20 százaléka fizet, 40 százalékuk készpénzzel, sokan postai utánvéttel jutnak a könyvekhez. Az oldalt naponta átlagosan 1350-en keresik fel, napi bevételük novemberben elérte a 212 ezer forintot. A Libri könyvkereskedés összforgalmának mindössze 1,2 százaléka származik az internetről - tette hozzá Dietrich Tamás.

A Magyar Könyvklub Rt., amely a Saxum könyvkereskedés és a Bibliofil Kft. többségi tulajdonosa is, tavaly indította el az Uhu.hut, amelyen már 11 ezer cím található - tájékoztatta lapunkat Révai Gábor, a Magyar Könyvklub Rt. vezérigazgatója. Többnyire könyvet és mindössze 500 hangzóanyagot, CD-ROM-ot, videokazettát árulnak a világhálón. Az idei év első nyolc hónapjában naponta átlagosan nyolc megrendelésük volt, 4500 forint átlagértékben. Míg a Fókuszonline.hu az Origóval, a Libri.hu az Indexszel, az Uhu.hu november óta a Korridorral áll szerződésben. Csak novemberben 400 megrendelésük volt, és az átlagérték 7000 forintra szökött fel. A tavaly szeptemberi indulás óta ez év végéig 20-25 millió forintos forgalom várható az Uhunál. Révai Gábor úgy véli, a Korridorral való kapcsolat eredménye lehet, hogy ez akár három-négyszeresére is nőhet. Az elektronikus könyvesboltnál 8000 vásárlót regisztráltak, akik gyors keresőrendszer segítségével tájékozódhatnak a weboldalakon - mint a másik két internetes üzletnél is. Az Uhu.hu esetében a bolti árhoz képest 10 százalékkal olcsóbban lehet vásárolni, az akciós könyvekhez pedig 30 százalékkal kevesebbért lehet hozzájutni.



A karácsony előtti hetekben jelentősen nő a könyvesboltok forgalma, ami a virtuális könyváruházakra is jellemző. A Net Research Center felmérései alapján kiderült, hogy a nyugati országokhoz hasonlóan hazánkban is a könyvek és a CD-k a legnépszerűbbek az on-line termékek közül. De míg például Észak-Amerikában az elektronikus vásárlók aránya a netet használók között már az év elején átlépte a 80 százalékot, addig hazánkban ez csupán 22 százalék. Magyarországon csak az összes internetező 1 százaléka rendel valamit a világhálóról. Viszont azok között, akik vásároltak már a neten keresztül, könyvekre 43 százalékuk költött pénzt. Szilágyi Katalin-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.