BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Ismét dzsessztehetség-kutató verseny

A Magyar Rádió Rt. Bartók adó-főszerkesztőség hangverseny-szerkesztősége ismét tehetségkutató versenyt indít, az első elődöntő ma este lesz. A Bartók rádió hatodik éve rendezi a versengéseket, amelyek során már olyan kiugró tehetségek bukkantak fel, mint Oláh Cumó Árpád zongorista (aki szeptember óta ösztöndíjasként az Egyesült Államokban tanul), Zana Zoltán szaxofonos, Pecek Lakatos András, a tavalyi dobverseny nyertese. Az idén ifjú bőgősök és basszusgitárosok versenyeznek. A zsűri elnöke Egri János bőgős (képünkön), a hazai dzsesszélet egyik kiemelkedő muzsikusa. Ezúttal is világhírű vendégművész játszik majd a magyar zenészekkel a május 30-i gálán, a sorozat záró hangversenyén: John Patitucci New York-i bőgős-basszusgitáros, aki vállalta a verseny tiszteletbeli elnöki tisztét. A gálára Budapestre érkezik két másik, a világ élvonalába tartozó zenész is: Pat Metheny és Jack DeJohnette. (VG)



Elismerő kritikák a BFZ koncertjeiről

Hazaérkezett tengerentúli turnéjáról a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), a The New York Times január 20-i számában méltatta a koncerteket, s például ezt írta: "Hatalmas, erőteljes... Minden hangszer minden hangját hallani lehetett ebben a szépséges előadásban, amelyben az árnyalatok, színek és jelentések iránti hihetetlen érzés is megnyilvánult." A Kennedy Központban adott hangversenyről a The Washington Post Felemelő Liszt-előadás címmel számolt be. A BFZ január 26-án, 27-én és 28-án este 19.45-től már itthon, a Zeneakadémián ad koncertet. (VG)



A Nemzeti Filharmonikusok külföldön

A Nemzeti Filharmonikusok két együttese is távoli országban vendégszerepel: a zenekar az Egyesült Államokban turnézik, a Nemzeti Énekkar pedig Tokióban lépett fel tegnap és énekel ma este a Japán Filharmonikus Zenekarral: Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével Carl Orff Carmina Buranáját adják elő a 2000 fős Suntory Hallban. Nagy sikert aratott a zenekar első három amerikai koncertje, amelyen Kocsis Zoltán karmesterként és zongoristaként lépett pódiumra. Az együttes még öt koncertet ad Kalifornia különböző városaiban, majd Illinois államban folytatódik a két hónapos turné. (VG)



Tokody Ilona és Jandó Jenő koncertje

A Zeneakadémián ma Tokody Ilona és Jandó Jenő estjét hallhatja a közönség. Tokody Ilona ünnepelt vendége a világ nagy operaházainak, fellépett például a Metropolitanben, a Bécsi Staatsoperben (José Carreras és Claudio Abbado partnereként), a londoni Covent Gardenben (Placido Domingóval). Jandó Jenő is komoly sikereket aratott szerte a világon, rangos versenyeket nyert, s ő az egyik legtöbb felvétellel büszkélkedő magyar művész. Felvételeiből évente körülbelül 350 ezer CD-t vásárol meg a zeneszerető közönség, s ezzel az egyik legkeresettebb művész a világon. A ma esti budapesti koncertet a Jakobi Koncert Kft. szervezi, a Forrás estek főtámogatója az MVM. (VG)



Országalma - táncban elmesélve

A Honvéd Táncszínház Országalma avagy Mátyás király és a cigánylány címmel mutatta be tegnap legújabb, humorral fűszerezett produkcióját a Nemzeti Táncszínházban (a volt Várszínházban); a táncjáték Kárpáti Péter azonos című darabja, és eredeti cigány mese alapján készült. Csenki Sándor Püspökladányban gyűjtött cigány népmeséket, köztük azt a történetet, amelyben Mátyás király egy mulatságos cigányember, Csulánó faluszéli viskójába keveredik, majd végül feleségül veszi Csulánó lányát. A koreográfiát az együttes egyik vezető táncosa, a cigány folklórt már több kisebb táncműben is feldolgozó Horváth Zsófia készítette, a táncjátékot Novák Ferenc rendezte. A következő előadás 26-án 10.30-tól lesz a Nemzeti Táncszínházban. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.