Kibővül az eritropoetin gyógyszer alkalmazása
Az orvostudományban és a betegellátásban fontos szerepe van az eritropoetinnek, ezért édemes a történetét visszapörgetni. Az 1900-as évek elején a magaslati betegség és vérvesztés kapcsán végzett állatkísérletek alapján feltételezték egy a vörösvértestképzést fokozó anyag létezését. 1940-es évek végén igazolták, hogy egy hormontermészetű anyag fokozza a vörösvértestszámot. 1957-ben Jakobsen felfedezte, hogy ez a vese által termelt anyag az eritropoetin (görögből erythros: vörös; poiese: művel, alkot, költ). 1977-ben sikerült néhány mikrogramm mennyiségű humán eritropoetint izolálni.
1984-ben Escbach állatkísérletben igazolta az eritropoetin terápiás hatékonyságát. 1985-ben rekombináns technológiával sikerült előállítani a humán eritropoetint (rh-EPO), ezáltal lehetővé vált az ipari méretekben történő gyártás.
A gyógyszer az első, 1986-ban történt klinikai kipróbálás után már 1988-ban terápiás bevezetésre került. Először a krónikus veseelégtelenségtől szenvedő betegek vérszegénységének kezelésére alkalmazták, majd az indikációs kör fokozatosan kiszélesedett, és immár több mint tízéves, több millió beteg kezelésén alapuló tapasztalat van a daganatos betegek anémiájának gyógyítását illetően is. Ezenkívül a legkülönbözőbb kórállapotokban fellépő vérszegénység kezelésére alkalmazzák, így a hematológiában, koraszülötteknél, sebészetben, intenzív terápiában.
Az eritropoetin onkológiában történt bevezetése több szempontból is korszakos jelentőségű volt. Egyik felismerés az, hogy a daganatos anémia megszüntetése a daganatellenes terápia eredményességének javítása okán is alapvető. A daganatszövet eleve rosszabb oxigénellátású, melyet a gyors növekedés még ront is. A daganatos betegség során kialakuló anémia pedig tovább, a terápia szempontjából kritikus mértékben rontja ezt az oxigénellátást is.
Ugyanakkor az régóta ismert, hogy a sugárkezelés hatásossága szempontjából döntő a szövetek oxigéntartalma, és egy bizonyos szint alatt az egyébként hatásos sugárdózis nem tudja kifejteni a várt eredményt. Másfelől a vérszegény állapot megakadályozhatja a daganatpusztító gyógyszeres kezelés elkezdését vagy teljes elvégzését, ezáltal csökkenti a gyógyulás esélyét.
A betegek számára a daganatos betegség kapcsán törvényszerűen jelentkező anémia okozta fáradékonyság a leggyakoribb panasz, megelőzi a fájdalmat is, és rendkívüli módon megkeseríti a beteg életét. Az egyébként a betegség nyugvó stádiumában lévő, de anémiás beteg végtelenül erőtlen, az önellátás, a kisebb mozgás is kínzóan fárasztó lehet. Ugyanakkor a vérkép eritropoetinnel rendezhető, és a kezelés eredményeként minőségi, tevékeny életvitelt tesz lehetővé. Külön előnye a kezelésnek, hogy fiziológiás, kíméletes és egyszerű.
Az epo-alfát hazánkban hamar bevezették, 1989 óta hozzáférhető a vesebetegek számára, bár kezdetben igen korlátozottan. Az elmúlt öt évben azonban a gyógyszerre szoruló betegek számának dinamikus növekedésével együtt is megfelelő ellátást tett lehetővé a növekvő finanszírozás. Ma már mintegy ötezer beteg kezelése folyik évente.
Mindezek után nagy előrelépés, hogy ez évtől a szakmai kollégium által kidolgozott irányelvek alapján a legfontosabb indikációkban a daganatos betegek is ingyenesen juthatnak hozzá ehhez a daganatellenes terápia eredményességét és az életminőséget javító készítményhez.
Így emlődaganat kemoterápiája kapcsán, méhnyakrákos betegeknél és fej-nyak daganatos betegnél sugárkezelésekor kialakuló anémia, a hererák és petefészekrák cisplatin kezelése idején kialakuló, valamint myeloma multiplex és kis malignitású non-Hodgkin-lymphoma kezelésekor fellépő krónikus anémia kezelésére százszázalékos tb-támogatással rendelhetővé vált a gyógyszer.
