Drasztikus bővülés előtt a bankrendszer

Az elmúlt 5-7 évben jelentős változások következtek be a csatlakozó visegrádi államok bankrendszerében. A változások fő hajtóereje az állami tulajdonban lévő bankok átszervezése és értékesítése, a külföldi befektetések terjedése, valamint a banki szabályozásnak az uniós és a bázeli előírásoknak megfelelő átszabása volt. Mindezek eredményeképpen a visegrádi országokban a bankrendszer az egyike azon ágazatoknak, amelyekben a legelőrehaladottabb a magántulajdon térnyerése, s ahol lényegében EU-konform a szabályozás is.

A privatizáció következményeként jelenleg az állami tulajdon aránya a négy országban a bankrendszeren belül 10 százalék körül van, s ez a köztulajdon is alapvetően a speciális feladatokat ellátó bankokban jelenik meg. A privatizáció eredményezte azt is, hogy a bankrendszerben meghatározó a külföldi stratégiai befektetők részesedése: ma a banki eszközök 70-75 százalékát külföldi tulajdonosok ellenőrzik ezekben országokban.

A privatizáció és a külföldi tőke térnyerése erőteljes szerkezetváltással járt együtt: a banki hitelek szerkezete, minősége, feltételei gyökeresen eltérnek attól, ami az átalakulás kezdetén, vagy akár öt esztendővel ezelőtt tapasztalható volt. A privatizáció és a szerkezetváltás hozta magával azt az eredményt, hogy ma a banki eszközöknek csak alig 5 százaléka rossz minőségű. Igaz, ennek ára volt: a bankok konszolidálása jelentős - országoktól függően a GDP 10-25 százalékát kitevő - költségvetési kiadással párosult. A javulásban egyedül Csehország van lemaradva: az átalakulás lassabb üteme miatt ott a hiteleknek még mindig 20-25 százaléka tekinthető problémásnak.

A komoly változások ellenére a csatlakozó országok bankrendszerei nagymértékben elmaradnak az uniós tagállamok többségétől fejlettségüket, a nyújtott szolgáltatások minőségét és diverzifikáltságát, illetve versenyképességüket tekintve. Ezek alapján a tagállamok hitelintézeti szervezetéhez képest a visegrádi országok bankrendszereiben három jelentősebb eltérés mutatható ki.

A legfontosabb talán a pénzügyi közvetítés színvonalát, mélységét tükröző főbb mutatókban tetten érhető elmaradás. A bankrendszer bruttó hazai össztermeléshez viszonyított eszközállománya alig éri el az euróövezet átlagának harmadát, és jócskán elmarad attól a szinttől is, amellyel a spanyol és görög bankrendszerek csatlakoztak.

Hasonlóképpen tetemes lemaradás jellemzi a csatlakozó államokat a belföldi hitelállomány és a GDP arányát tekintve: a visegrádi országok és Szlovénia mutatójának átlaga az euróövezetének 40 százaléka. A legmagasabb mutatójú Szlovákia sem éri el az 1986-os spanyol ráta kétharmadát. A pénzügyi mélyülésben mutatkozó hátrány kihat a hitelezés minőségére, dinamikájára is.

A második jelentős eltérés a csatlakozó és a tagállamok között a bankrendszer dominanciájában mutatható ki. Bár a tagállamokra is a kontinentális, a bankrendszerre épülő pénzügyi rendszerek túlsúlya jellemző - szemben a tőkepiaci finanszírozást előtérbe helyező angolszász pénzügyi rendszerrel -, ez a túlsúly a csatlakozó államokban sokkal erőteljesebb, mint a jelenlegi tagállamoknál. A tőkepiacok a csatlakozó államokban sokkal fejletlenebbek, és ez kihat a pénzügyi közvetítőrendszer fejlődésére is.

Végezetül, a csatlakozó országok bankrendszere egyedülálló abban a tekintetben is, hogy fontos piaci szegmensek nem, vagy csak alig fejlődtek ki. Ilyennek tekinthető a kis- és középvállalatok hitelezése, a jelzálog-hitelezés, vagy - az elmúlt 2-3 évben bekövetkezett robbanásszerű fejlődés ellenére - a fogyasztási hitelek, amelyeknél a lemaradás a tagállamok szintjétől meghaladja a bankrendszer átlagos elmaradását.

Az elmúlt évtizedben, egy hosszabb liberalizációs hullám végső akkordjaként, az Európai Unió az utolsó - a szabad tőkeáramlást és a pénzügyi szolgáltatások áramlását korlátozó - sorompók lebontásával átszabta pénzügyi piacai arculatát. Ez a folyamat egyre erősödő nemzetközi versenyhez, költségcsökkentési, hatékonysági harchoz vezetett a bankok közt.

A csatlakozás előtt a közép-európai országokban előtérbe kerültek a bankszektor sokkmentes integrációjához elengedhetetlen feladatok: vagyis a bank- és pénzügyi szektor szerkezetváltása, a felügyeleti rendszerek harmonizációja, pénzügyi és piaci infrastruktúra fejlesztése, az adózási rendszerek, a törvényhozás és a jogrend harmonizációja.

A visegrádi államok mára már túljutottak a tőkeforgalmi akadályok lebontásán, és a prudenciális követelményrendszerek az EU-standardoknak megfelelően működnek, így maga a csatlakozás nem fog komoly változásokat eredményezni a pénzügyi rendszerek szabályozásában. Ugyanakkor még mindig vannak megoldásra váró feladatok. Rövid távon foglalkozni kell a szabad tőkeáramlások előtt fennálló akadályokkal és a közös piacon való működéshez szükséges technológiai fejlesztésekkel. Tisztázni kell azt is, hogy milyen körülmények közt lehet a visegrádi országok bankrendszere versenyképes az unióban, s hogy milyen hatással lehet az euró majdani bevezetése az intézményrendszerre.

Helyenként a felügyeleti rendszerek is fejlesztésre szorulnak. Csehországban a felügyeletek kissé elmaradottak mind a jogi megalapozottságot, mind a kényszerítő erőt illetően. Az is megesik, hogy a pénzügyi szféra nem minden területén képesek e szervek érdemleges beavatkozásra. Ezen hiányosságok felszámolása mellett várhatóan a felügyeleti szervek közti együttműködés is erősödni fog nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt.

A csatlakozóknak kötelező az EMU-tagság felé közeledni, ami a maastrichti kritériumrendszernek való megfelelést, az EU-árfolyamszabályainak átvételét (ERM II), illetve a monetáris politika függetlenségének feladását jelenti. Így valószínűleg komoly erőfeszítéseket tesznek majd a csatlakozó országok a konvergenciakritériumok teljesítésére.

A monetáris stabilitás várhatóan alacsonyabb kamatlábakhoz és szűkebb árrésekhez vezet. Ez egyrészt javulást eredményez a hitelelbírálásban, ami mérsékelheti a rossz hitelek arányát. Másrészt a kieső bevételeket valamilyen módon pótolni kell, aminek útja a hatékonyság javítása.

Mivel az EKB koordinálja a nemzeti monetáris politikákat (különösen az EMU-ban, ám EMU-tagság nélkül is szűkül a monetáris politika mozgástere), ezért az egyes országokban megjelenő politikai sokkok várhatóan kisebb hatást gyakorolnak majd a bankrendszerre. Az uniós csatlakozással - az importált stabilitás következtében - a külföldi közvetlen tőkebeáramlás tovább nőhet, ezzel gyorsítva a gazdasági fejlődést, ami pozitívan hat vissza a bankrendszerre is.

Az EU-csatlakozás erőteljes lökést ad a határokon átnyúló versenynek, ami hatékonysági előnyöket eredményezhet. Az erősebb verseny, a csökkenő szolgáltatásárak további modernizációt és technológiai fejlesztéseket kényszerítenek ki. A csatlakozást követően mérséklődhetnek az árfolyam- és az országspecifikus kockázatok is, ami további lendületet ad a tőkebeáramlásnak. A csatlakozás nyomán a bankok számára könnyebbé válik a készpénzállomány-menedzsment és a tőkéhez jutás.

A (régi) bázeli kritériumrendszer alkalmazása magasabb fokú hatékonyságot és gyorsan növekvő bankszektort eredményezett az EU-ban. A szűkebb árrések révén kieső bevételek kompenzációja hatékonyabb, jobban képzett munkaerővel, technológiafejlesztésekkel, illetve új, olcsó értékesítési csatornák alkalmazásával volt lehetséges. Ezen tényezők mára már teljeskörűen jelen vannak a visegrádi országokban is. Habár a jogszabályi harmonizáció lényegében már lezajlott, az újabb EU-szabályozás átvétele folyamatos. Így például most a Bázel II. kritériumrendszer ró új feladatokat a visegrádi országok bankjaira.

A növekvő verseny, az egységes valuta összeolvadásokat és kivásárlásokat kényszeríthet ki európai szinten. Ezzel párhuzamosan a visegrádi országokban újabb befektetők aligha várhatók, ugyanis a verseny erős, a koncentráció nagy, illetve az új banki infrastruktúra kiépítése költséges. Összeolvadási vagy kivásárlási tevékenység csak akkor várható, ha ez az anyavállalatok szintjén történik. Érdekes hatás lehet, hogy a csatlakozás után a bankszektor külföldi anyavállalatainak lehetősége lesz a visegrádi államokban tulajdonolt bankjaikat az anyavállalat fióküzleteivé transzformálni. Ezzel a lépéssel lehetővé válik, hogy több hitelt nyújtsanak, mivel a hitelezés alapja ebben az esetben az anyaintézmény tőkéje.

Ha az EU bankszektorára jellemző nagy koncentráció - amely a visegrádi országokba is begyűrűzött - tovább növekszik, pénzügyi oligopóliumok alakulhatnak ki. A költségek csökkentésének lehetőségei is ebbe az irányba hatnak. A ma még erős verseny részben technológiai fejlesztésekben csapódik le, ez a nagyobb, tőkeerősebb bankoknak kedvez. A "nagyok" a bér- és egyéb működési költségeket tekintve is könnyebben csökkentik költségeiket. A határon átívelő tranzakciók adta előnyök is jobban kiaknázhatók számukra, amihez hozzájárul az is, hogy nagyobb tőkeerejük miatt könnyebben folytathatnak európai szintű marketinget.

A visegrádi országokban a pénzügyi rendszer mélysége jócskán elmarad az EU adataitól. Ebből, és a korábban csatlakozók tapasztalataiból következik, hogy a bankrendszer szerepe nőni fog.

Az unióstól elmaradó lakossági eladósodás szintén gyors növekedést ígér. S ez a tény csak részben magyarázható a gazdasági lemaradással. A bankok gyakorta túl likvidek, a cseh hitelintézetek például lényegesen több betétet gyűjtenek, mint amennyit ki tudnak hitelezni.

A lakossági eladósodás az utóbbi években már növekedésnek indult a csökkenő kamatlábak, a kisebb és kevésbé változékony infláció és az olcsó lakáshitelek hatására. Az EU-csatlakozás lassú kiegyenlítődéssel jár az ingatlanárakban, ami tovább növeli majd a hitelezési lehetőségeket. Feltehetően tovább nő a sokáig elhanyagolt kis- és középvállalati (kkv) szféra hitelállománya is, némi lökést adva ezeknek a vállalatoknak a fejlesztéshez.

Elsősorban Cseh- és Lengyelországban jellemző, de megjelenik Magyarországon és Szlovákiában is, hogy sokszor csak nagyvállalatok számára elérhetők a finanszírozási források. A problémát általában a gyenge hitelelbírálási technikák, a nem megfelelő csődszabályozás, illetve a kkv-k alultőkésítettsége jelentik. A csatlakozás, illetve később az árfolyammozgások megszűnése pozitívan fogja érinteni az uniós külkereskedelem volumenét. Ez feltehetően növekvő keresletet fog kiváltani a banktermékek iránt is.

Az erősödő verseny egyik hatása a költségkímélő értékesítési csatornák felkutatása és alkalmazása. Az internetes és telefonos bankügylet-bonyolítási kedv már növekedésnek indult a visegrádi államokban is, miközben a fiókhálózat bővülése lassul. A hitelintézetek a bankfiókok igénybevételének növekvő díjaival is igyekeznek az új irányba orientálni az ügyfeleket.

A bankrendszerek átalakulásával a költségcsökkentési kényszer a munkaerő egy részének elbocsátásával járt. Ezzel együtt viszont a szektorban dolgozó munkaerő képzettsége és életszínvonala nagyban javult. Azt várhatjuk, hogy a közös piachoz való csatlakozás hatására az átlagnál amúgy is jóval magasabb bérszint nem fog olyan ütemben nőni, mint a többi ágazatban, s további racionalizálásra is sor kerül.

Csökkentheti a szektor alkalmazottainak számát az is, hogy a régióban szép számmal működő takarékszövetkezetek jó része képtelen lesz teljesíteni néhány EU-ban előírt mutatót, így például a tőkeminimumot. E cégeket vagy felszámolják, vagy - leépítéseket hozó - fúziók és felvásárlások révén maradnak életben.