
Nem akárki jelentette ki: a nagyhatalmi játszmákban Brüsszelnek kell adni a gyeplőt –az Európai Egyesült Államok nélkül a blokk nem marad nagyhatalom
Európa csak ott számít globális hatalomnak, ahol a tagállamok közösen gyakorolják hatásköreiket – figyelmeztetett Mario Draghi. A volt olasz miniszterelnök szerint a túléléshez az EU-nak a laza együttműködésből valódi föderációvá kell válnia.

Európának nem szabad félnie az integrációtól, ha valódi befolyást akar a világszínpadon – jelentette ki Mario Draghi hétfőn a belgiumi Leuvenben. Az Európai Központi Bank volt jegyelnöke az egyetem díszdoktori ceremóniáján hangsúlyozta: több politikai akarat kell ahhoz, hogy a blokk országai más területeken is egységes frontot alkossanak.
Draghi szerint ugyanis az Európai Unió kizárólag azokban az ügyekben vált globálisan elismert szereplővé, ahol a tagállamok lemondtak egyéni hatásköreikről.
Ide sorolta a kereskedelmet, a versenypolitikát, az egységes piacot és a monetáris politikát, amelyekben az EU egységesen tárgyal és alkudozik – például a latin-amerikai Mercosurral és Indiával kötött friss kereskedelmi megállapodások során. Igaz, azt elfelejtette megemlíteni beszéde során, hogy Brüsszel mindkét ügyben szembement a tagállamok és a lakosság akaratával, ennek következtében pedig hatalmas tüntetések robbantak ki Európa-szerte.
Ezzel szemben azokon a területeken, amelyeket a nemzeti fővárosok féltve őriznek – mint a védelem, az iparpolitika vagy a külpolitika –, Európa Draghi szerint gyenge és kiszolgáltatott. Ilyenkor az EU-t nem egységes hatalomként, hanem „közepes méretű államok laza gyülekezeteként” kezelik, amelyet könnyű megosztani és külön-külön kezelni.
Draghi: egy európai föderáció nélkül nincs jövő a nagyhatalmi színpadon
A volt olasz kormányfő arra is figyelmeztetett, hogy Európa egyre nehezebben tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával, miközben az orosz agresszió Ukrajnában és a megváltozott transzatlanti viszony tovább gyengíti a kontinens pozícióit. Szerinte reális veszély, hogy Európa egyszerre válik alárendeltté, megosztottá és deindusztrializálttá.
Draghi pozitív példaként említette az EU közelmúltbeli fellépését Grönland ügyében, ahol a tagállamok közösen döntöttek az amerikai nyomásgyakorlással szembeni ellenállásról. Megfogalmazása szerint ez az eset megmutatta, hogy válsághelyzetben az európai szolidaritás igenis képes működni.
A volt jegybankelnök jövő héten Enrico Lettával együtt részt vesz az európai vezetők informális tanácskozásán, amely az EU versenyképességének jövőjéről szól. A két volt olasz miniszterelnök jelentései egyben Ursula von der Leyen második bizottsági ciklusának gazdaságpolitikai alapjait is adják.
Nem akárki dörrent rá Ursula von der Leyenre: Európa versenyképessége jogállamiságnak öltöztetett tehetetlenségbe fullad
Nagyot fordult az Európai Unió hajója, mióta a tavalyi magyar EU-elnökség fő céljaival összhangban megszületett a volt olasz kormányfő és EKB-elnök javaslatcsomagja az uniós versenyképesség helyreállításáról. Mario Draghi egy év elteltével értékelt, és úgy látja, Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök második ciklusában nemhogy jó útra lépett volna az unió, hanem még romlott is a helyzet.





