Milyen a versenypiac 2004-ben?

Bár a teljes távközlési piac növekedett 1999 óta, ez a bővülés nem haladta meg a valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatásfajtát is figyelembe véve a tíz százalékot. A vezetékes hangszolgáltatás piaca 2000 óta stagnál, illetve monoton csökken, a mobiltelefonos szolgáltatásban lassan telítődik a piac, míg az adatátvitel, az internet és az intenzíven fejlődő és bővülő szélessávú alkalmazások még mindig nem elégségesek ahhoz, hogy kitöltsék a rádiótelefonra átterelt hangszolgáltatásokból fakadó űrt, valamint igazi tartalom hiányában már most nyereségesen szolgálják a gazdaság és kormányzat részéről felmerülő igényeket.

A szabályozói környezet 2001-től két alkalommal is radikálisan változott. A hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény is megkülönböztette a piaci szereplőket, és a jelentős piaci erejű szolgáltatókat megpróbálta többletkötelezettségekkel terhelni. Valamelyest azonban tekintettel volt az előző időszak távközlés fejlesztési folyamataira és hírközlés-politikájára, amelynek eredményeként az infrastruktúrába szakmai befektetőként belépőket elismerte, és preferálta az infrastruktúra alapú versenyt is.

A 2003-as új törvény azonban - átvéve az EU aktuális szabályozási csomagját - annak mindenben megfelelve teljes kaput nyitott a verseny előtt. A két évig tartó, viszonylag rövid átmenet után 2004. január 1-je óta a stagnáló, illetőleg csökkenő vezetékes infrastruktúrán nyújtott beszéd célú szolgáltatásokat nemcsak a mobil kiváltó hatása érte, hanem a verseny a szolgáltatások valamennyi szegmensében korlátlanná vált. Az új szabályozás már nem tesz különbséget az infrastruktúrába befektetők és az azt használók között, jelentős lett a különbség azonban az egyes szolgáltatók között, amelyeknek valamely szolgáltatási piacon - a 18 közül - jelentős piaci erejük van. Ezeket többletkötelezettségek terhelik, nagykereskedelmi áraikat a szabályozás eredményeként a hatóság európai átlagszintre szorította.

Ez a két komponens úgy ösztönzi az új piacra lépőket, hogy kizárólagosan a szolgáltatás nyújtásába kapcsolódjanak be, míg a kész infrastruktúrát a már meglévőktől vegyék igénybe az említett kedvező nagykereskedelmi árakon.

A más tulajdonában álló infrastruktúrának viszonylag alacsony áron történő igénybevétele, a kapcsolási számok hordozása szolgáltatóválasztás esetében, a közvetítő szolgáltatók belépése, mind olyan új versenyélénkítő lehetőség, amelyek a piacra lépő versenytársak számára már nemcsak az üzleti szegmens felhasználóinak, hanem esetenként a lakossági/egyéni ügyfeleknek az "elcsábítását" is ösztönzi.

A változtatás lehetőségéről, vagy az új szolgáltatások bevezetésének vonzóvá válásáról nemcsak az új belépők tájékoztatják a már piacon lévő szolgáltatók ügyfeleit, hanem maguk az előfizetők is érdeklődnek és mobilizálódnak.

A mobilizálódás egyszerűen nyomon követhető, ha azokat az előfizetőket vesszük számba, akik már át is szerződtek az elektronikus hírközlési szolgáltatások igénybevételére más szolgáltatóhoz. Ezek egy része a kapcsolási számát is magával vitte. A teljes előfizetői létszámhoz képest még nem túl jelentős a közvetítőválasztásos vagy betárcsázós felhasználók száma. Természetesen mindezek a következtetések még nem megbízhatók, mert több folyamat csak most indult, ilyen például a helyi szolgáltatóválasztás.

Egészen másként érinti a vezetékes infrastruktúrán nyújtott hangszolgáltatást a mobiltelefon-használat változása. Míg 2001-ben a percforgalmi halmaz a vezetékes és a mobilhasználat között kétharmad-egyharmad arányban oszlott meg, addig ez mára megfeleződött, azaz a szinte változatlanul maradt percforgalomból 3,2 milliárd perccel növekedett a mobilpercforgalom a vezetékes kárára.

Látható tehát, hogy a vezetékes piac teljes mértékben vesztesévé vált a mobil előretörésének, ugyanakkor a megtépázott vezetékes piacon működő nagy szolgáltatók a szorongató szabályok és a piacra segített új szolgáltatók marketingmunkája, illetve vonzó ajánlatainak következtében továbbra is ugyanazon ügyfélkörön kénytelenek osztozkodni. Ez azonban korántsem jelent akkora átrendeződést a vezetékes üzletágban, mint a hangszolgáltatás igénybevételének mobilra történő átterelődése.

Hogy jó-e ez a fogyasztónak? Erre a kérdésre általában igennel lehet válaszolni. Az ügyfelek akár maradnak eredeti szolgáltatójuknál, akár szerencsét próbálnak máshol, mindenképpen nagyobb szolgáltatásválasztékot és többféle díjcsomagkínálatot találnak. A szolgáltatók szolgáltatásválasztékokban is szellemesebbek, nem tipikusan a vezetékes, vagy mobil típusú szolgáltatásokat kínálják, hanem elemzik a felhasználói szokásokat, igyekeznek ahhoz alkalmazkodni úgy, hogy vegyítik és testre szabják azokat.

Az előfizetőnek azonban jól kell számolnia, egyrészt át kell látnia, hogy tényleg olyan olcsó-e a csábító ajánlat, mint a reklámban, vagy kell-e még mást is hozzá számítania, van-e a szolgáltatás mögött megbízható szolgáltatótámogatás, az infrastruktúra minősége megfelelő-e, a számlapanaszok intézése, illetőleg egyéb ügyfélkezelési kérdések a számára gyorsan és szakszerűen elrendezhetőek-e. Ha a választást kizárólag az olcsóság szempontja vezeti, elképzelhető, hogy az előfizető egy olyan "átmeneti" szolgáltatónál köt ki, amitől/amelytől rövid idő múlva már szívesen megválna.