Szükségletekhez igazítandó tüdőgyógyászat
A tüdőgyógyászat az Európai Unióban elfogadott önálló szakterület. Kialakulását a gümőkór diagnózisának és kezelésének köszönheti. Az eredményes komplex tuberculosis elleni küzdelem a szakma egyértelmű sikertörténete. A betegség visszaszorulásával párhuzamosan a tüdőgyógyászok fokozatosan felvállalták a nem tbc-s tüdőbetegségek: a COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség), az asthma bronchiale, a hörgőrák és egyéb ritka kórképek kivizsgálását, kezelését és gondozását. Hazánkban ez az átalakulás az 1969-ben kiadott rendelettel hivatalosan is elfogadottá vált.
Az új szakmai kihívásokra a tüdőgyógyászok válaszolni tudtak; követték a pulmonológia fejlődését (intervenciós bronchológia, speciális képalkotások indikációi és értelmezése, az alvás alatti légzészavarok kivizsgálása és kezelése, dohányzás elhagyását célzó programok stb.). A tüdőgyógyászok második, esetenként harmadik szakképesítés megszerzésével szélesítették ismereteiket. Legtöbben klinikai onkológia, allergológia és klinikai immunológia "második szakvizsgát" szereztek, de patológus, belgyógyász, aneszteziológus, radiológus stb. képesítéssel rendelkező kollégák is dolgoznak a tüdőgyógyász-hálózatban.
Napjainkban azonban megváltozott a helyzet. Kevés fiatal orvos választja a tüdőgyógyászatot. A végzett orvosoknak felkínált rezidensállásokat nehéz betölteni, gyakran csak második-harmadik lehetőségként merül fel a tüdőgyógyászati szak választása. Szinte valamennyi fekvőbeteg-intézetben és tüdőgondozóban betöltetlen állások vannak. A tüdőgondozó-hálózatban dolgozó orvosok harmada nyugdíjas, az utánpótlás nehézségei talán itt a legszembetűnőbbek. A tehetséges fiatalok többsége nagy centrumokban dolgozik, innen a kisebb kórházakba, esetleg a gondozókba való kiáramlás elhanyagolható. Mindezek mellett a pulmonológia sikeres tevékenységet folytatott és folytat a tudományosan minősített szakemberek képzésére. A fiatal kollégák 1-2 évet külföldi kutatási központokban dolgozva szerzik meg a minősítéshez szükséges közleményeket, hazatérve és a tudományos fokozatot megszerezve azonban már nemigen adják át az ott tanultakat, körülöttük a ritkán alakul ki tudományos műhely. Egyébként is kevés, tényleges kutatással foglalkozó központ alakult ki a pulmonológiában.
Az egyetemi központokban a tüdőgyógyászati szakma megfelelően képviselve van (két klinika, egy tanszék szervezése folyamatban van, igaz, több évtizede). A posztgraduális oktatás szervezettnek mondható, azonban kevés a tényleges manuális gyakorlást is biztosító tanfolyam. Egyetemi tankönyvek, jegyzetek, a továbbképzéshez szükséges szakkönyvek rendelkezésre állnak.
A tüdőszűrés számos hazai és nemzetközi vita tárgyát képezi. Magyarországon a tüdőszűrést a tuberculosis korai felfedezése céljából az ÁNTSZ rendeli el adott terület megbetegedési gyakorisága szerint. Azon megyékben, ahol a tuberculosis gyakrabban fordul elő, a 30 év feletti felnőtt lakosság tüdőszűrése kötelező. Évente közel négymillió felvétel készül el vagy a tüdőgondozók mellé telepített szűrőállomásokon, vagy a mozgó ernyőfénykép-szolgálat segítségével.
Lakosságszűrés formájában a tuberculosis miatti tüdőszűrést egyetlen mérvadó nemzetközi szakmai szervezett sem ajánlja. Munkaalkalmassági vizsgálatok során, illetve börtönökben, menekülttáborokban, idősek otthonában ajánlott a mellkasröntgenszűrés, egyébként endémiás területeken nemzetközi szervezetek (pl. a WHO) más módszereket (pl. tuberculinszűrés, bakteriológiai vizsgálatok) ajánlanak.
A mellkasröntgen-felvételeken természetesen nemcsak a tbc-s elváltozások, hanem egyéb megbetegedések is felfedezhetők, melyek között a legnagyobb jelentősége a tüdőrákok korai észlelésének van. A tüdőrákok korai felfedezése mintegy "mellékterméke" a tuberculosis miatt elrendelt lakosságszűrésnek. Vitathatatlan előnyt jelent a korai stádiumban kiemelt tüdőrákos betegeknek, akiknek így a gyógyulás esélye lényegesen magasabb, mint a panaszokkal felfedezetteké. Nem a teljes lakosságot, hanem rizikócsoportokat kellene rendszeresen szűrni; így elsősorban a 40 év feletti dohányzó nőket és férfiakat. Az eredményes korai felfedezés feltétele a megfelelő minőségű digitális szűrőegység kialakítása (a tüdőszűrőgép-park túlnyomó többsége elavult, átlagéletkora meghaladja a 15 évet) és a tüdőszűrések szervezési-logisztikai újragondolása. Elég nehezen értelmezhető, hogy a népegészségügyi programban a tüdőbetegségek megelőzése csak indirekt módon szerepel akkor, amikor a tüdő rosszindulatú daganata a leggyakoribb rákféleség, a COPD-s betegek a felnőtt lakosság 4-6 százalékát teszi ki, az asztmás betegek gyakorisága is hasonló.
A járóbeteg-ellátást több mint 160 tüdőgondozó intézet biztosítja. Feladata a szakellátás, gondozás és a tüdőszűrés. Gépparkja elavult, az ott dolgozó orvosok közel harmada nyugdíjas, utánpótlásuk nem megoldott. Nagy pulmonológiai centrumok maguk is kialakították saját tüdőgyógyászati ambulanciájukat, ráadásul az átgondolatlan befogadások miatt párhuzamos ellátási formák alakultak ki.
A pulmonológiai fekvőbeteg-intézetek száma - különösen a központi régióban és egyes, epidemiológiailag jó mutatókkal rendelkező megyében - magas, az ágystruktúra pedig nem megfelelő (aránytalanul sok az aktív ágy).
A járóbeteg-ellátást a már meglevő és alapjaiban működőképes tüdőgondozó állomásokra kell alapozni. Számuk csökkentése elkerülhetetlen, a személyi és tárgyi adottságok koncentrálása a szakmai hatékonyságot emelni tudja. Feladatuk a széles körű tüdőgyógyászati szakellátás és konziliáriusi tevékenység, a hagyományosan jól működő tüdőbeteg-gondozás. Fel kell vállalni az ambuláns légzésrehabilitációt, és folytatni kell a szervezett dohányzásleszoktató tevékenységet.
A tüdőszűrésnek a tüdőgondozó intézetek feladatkörében kell maradnia. A lakosságszűrés gondolatát fel kell adni, viszont a rizikócsoportok (tbc és tüdőtumor vonatkozásában egyaránt) forszírozni kell. A pulmonológiai népbetegségek megelőzésének a népegészségügyi programból kihagyása érthetetlen és megmagyarázhatatlan.
Aktív tüdőosztályoknak megyei kórházakban kellene működniük ott, ahol a modern diagnosztikus képalkotás lehetőségei adottak, ahol központi intenzív és patológiai osztály működik, ahol a pulmonológiai onkológia teljes terápiás eszköztára elérhető, és széles körű konziliáriusi tevékenység folytatható.
