Tőkehiány és alacsony bér
Az egészségügyi ágazat tőkehiányának megoldására született néhány részmegoldás - nevezetesen a külső tőke bevonása lett volna intézményesített, törvényben foglalt javaslat -, ezt azonban mind a szakmai, mind a civil társadalom elutasította. Az élőmunka díjazásának emelése 2002-től jelentősen változott, de még mindig elmarad a nemzetközi jövedelmi viszonyoktól és a szakmai társadalom elvárásaitól.
Ahhoz, hogy az egészségügy tőkehiányát megszüntessük, számos területen kell változtatni. Változtatni kell a finanszírozáson, az elszámolási rendszereken, de mindenekelőtt a társadalmi szolidaritás mértékén. Az egészségügy finanszírozásánál nemcsak a kiadási, hanem a bevételi oldalt is meg kell vizsgálni.
Meg kell vizsgálni, hogy hányan fizetnek járulékot, hozzájárulást és a befizetett járulékból hányan részesülnek egészségügyi szolgáltatásban. A szolidaritás mértékének a közteherviselés felé való eltolásában számos társadalmi és politikai akadály létezik. Ma vannak olyan csoportok, amelyekből a hozzájárulás mértékének növelése komoly politikai feszültséget váltana ki. A biztosítónak pontosan kellene látni a befolyt összegek nagyságát és azt, hogy ebből mennyi fordítódik az egészségügyre, és mennyi fordítható az egészségügyre. Tarthatatlan állapot, hogy 3,2 millió állampolgár fizeti 10 millió egészségügyi ellátását.
Az eddig beharangozott reformfolyamatok és -kísérletek során soha senki nem nyúlt a finanszírozáshoz. A hbcs (homogén betegségcsoport szerinti tb-finanszírozás) bevezetésének ideje óta megjelentek különféle teljesítménypörgető technikák egyes kórházakban, ezt ellensúlyozandó született a teljesítményvolumen-korlátos (tvk) finanszírozás, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Azonban mindenképpen szükség lenne a tvk bizonyos elemeinek pontosítására, másrészt a zárt kassza mellett és a teljesítményvolumen-korlátos finanszírozás megléte mellett felesleges a költségvetési törvényben megszavazott pénzforrások zárolása, majd a zárolás elvonása. A keletkezett megtakarításokat mindenképpen szükséges kiosztani, hiszen ez demoralizálja a szolgáltatókat.
A tvk mellett pontosan át kellene tekinteni a reális költségeket, azt, hogy mi mennyibe kerül, és ezeket a reális költségeket, valamint a kiosztandó pénzeket regionális alapon kellene szétosztani. Ez nem jelentené a biztosító feldarabolását, hiszen ez megoldható egy biztosító mellett is. Ha megnézzük a magyar kórházak gazdálkodási rendjét, adósságállományát, akkor látható, hogy ugyanolyan finanszírozási feltételek mellett kb. 40 kórház rendelkezik tartalékkal, 40 kórháznak közel egyhavi dologi költséget elérő adósságállománya van, míg a többi kórház és a nagy egyetemek komoly adósságállományt görgetnek maguk előtt. Sajnos az eladósodott kórházak a fekvőbeteg-ellátás derékhadát teszik ki, tisztelet a kivételnek. Ezért intézményre szabottan kellene megvizsgálni, hogy milyen módon alakultak ki ezek a finanszírozási gondok. A kórházak konszolidációja azt eredményezte, hogy az eladósodás mértéke lecsökkent, megtört az eladósodás mértékének növekedése, de változatlanul szükség lenne a pont/forintérték karbantartására, nem pedig visszanormázására.
A finanszírozási változtatásokkal ki lehet kényszeríteni a jobb struktúra kialakítását, de mindenképpen meg kellene találni azokat a technikákat - ?..??? egészségügyi normatíva -, amelyekkel a tulajdonosi felelősség mértékét növelni lehetne, vagy pedig fel kellene vetni a tulajdonosi felelősség további növelését, hiszen az önkormányzatoknak ellátási kötelezettsége van. S amely önkormányzat nem tud eleget tenni a kötelezettségének, meg kellene gondolni, hogy milyen módon alakítja át, milyen tulajdonformában működteti tovább a tulajdonában lévő egészségügyi intézményt. Ennek kimunkálására politikai és társadalmi konszenzus kell, hiszen nem biztos, hogy mindenütt minden típusú beavatkozást el kell és el lehet végezni. S arról is tájékoztatni kell a betegeket, hogy melyik kórházban milyen biztonsággal kezelik a betegségét. Ez indíthat el a finanszírozás mellett egy olyan változást, amely kikényszeríti a normális struktúra kialakulását a magyar kórházakon belül, s akkor még nem beszéltünk a járóbeteg-kapacitásokról.
