BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Göncz szerint felülvizsgálandó lehet a vatikáni szerződés

- Fenntartható és esélyegyenlőséget biztosító ellátást szeretnék, ezért kell átalakítani az idősellátás finanszírozását. Most nem biztos, hogy a pénz oda jut, ahol a legnagyobb a szükség van rá - mondta Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter. Az idén a szociális ellátásokban mind nagyobb szerepet vállalnak az egyházak. A miniszter szerint azonban ez is szerepet játszott abban, hogy a tárca fizetésképtelenné vált. Mintegy hatvan százalékkal lépték túl az előirányzott keretet, s emiatt több hónapja nem tud a minisztérium az idősotthonoknak fizetni. Az egyházaknak alkotmányos joga, hogy ha intézményt létesítenek, szolgáltatást nyújtanak, igénybe vegyék az ehhez járó állami normatívát. Csakhogy emiatt a költségvetésben több milliárd forint hiány keletkezett.

- Most érezhető, hogy nehezen kezelhető helyzeteket teremt a vatikáni megállapodás azon passzusa, amely kimondja, hogy ugyanolyan finanszírozás illeti meg az egyházakat is, mint az önkormányzatokat, ha szociális ellátást végeznek. Ráadásul, ha úgy döntenek, hogy ilyen ellátást létesítenek, ebbe senki nem szólhat bele, viszont az ezzel járó terheket viselnie kell a költségvetésnek. Az egyházi intézményeknek központi forrásból a normatív támogatás másfélszerese jár. Itt ugyanis az önkormányzatoknak - szociális ellátásra - adott központi támogatást nem a helyhatóság egészíti ki, hanem a központi költségvetés - mondta a miniszter. Szerinte ezért eddig is sok és mind több önkormányzat köt szerződést és adja át ilyen feladatát az egyházaknak. Az egyensúly ott bomlik meg, hogy a különbözetet az önkormányzatok nem adják át, miközben a feladatot nem ők látják már el - mondta Göncz Kinga. A tárca most itt keresi a megoldást, s igyekszik visszafogni ezt a folyamatot.

Balog Zoltán, a Fidesz egyházi egyeztető tanácsának ügyvezető elnöke szerint az elképzelés, hogy gátolni kívánnák az egyházi intézmények létesítését, az alkotmányos jogokat korlátozná. Szerinte Göncz Kinga motivációja ideológiai jellegű. (Népszabadság)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.