BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyilvános, ám mégis rejtett az adóelkerülők névsora

Az APEH nyilvánosságra hozza a nagy összegű adóhiányt felhalmozók névsorát, csakhogy egy olyan, kevesek által olvasott szakmai értesítőben, hogy az felér a titokban tartással. Holott a közlés igazi hatást akkor válthatna ki, ha szélesebb nyilvánosság ismerhetné meg, kik tartoznak a legtöbbel az adóhatóságnak.

Senki nem örülne, ha a szomszédja, üzletfele megtudná, hogy az állam pénzén akar meggazdagodni. Jelenleg azonban ennek elég kicsi az esélye, holott az adózás rendjéről szóló törvény szerint az adóhatóság a negyedévet követő harminc napon belül közzéteszi azoknak az adózóknak az adatait, akiknél magánszemély, illetve egyéni vállalkozó esetén tízmillió, társaságnál pedig százmillió forintnál nagyobb összegű adóhiányt tárt fel. Mindehhez jogerős adóhatósági határozat szükséges, aminek feltétele, hogy az esetleges bírósági felülvizsgálati eljárás is lezáruljon. A törvény nem rendelkezik arról, hol kell közzétenni az adatokat. Az APEH 1996 óta az Adó- és Ellenőrzési Értesítőben jelenteti meg az említett összeghatárt meghaladó adóhiány és az ahhoz kapcsolódó pótlék, illetve bírság megfizetésére kötelezettek azonosítóit - tudtuk meg a hivatal ellenőrzési főosztályától.

Ha Ön adószakértő, tanácsadó, könyvelő, vagy az adóhivatalban dolgozik, tudja, mi az az Adó- és Ellenőrzési Értesítő, s egyike annak a körülbelül húszezer embernek, aki belekukkant az APEH hivatalos lapjába. Ha viszont nem az említett szakmák képviselője, lehet, hogy még sosem látta ezt az újságot. Így nem találkozhatott azoknak az adózóknak a neveivel sem, akiknél tíz-, illetve százmillió forintos nagyságrendű adóhiányt állapított meg az APEH.

Az adóhivatal kimutatásából kiderül, évről évre növekszik a közzétett adózók száma. Hat évvel ezelőtt még csak 17 magánszemély, illetve egyéni vállalkozó adatait jelentette meg az adóhivatal. Az érintetteknél összesen 409 millió forint adóhiányt állapítottak meg, s ahhoz kapcsolódóan 412 millió forint bírságot és pótlékot róttak ki a revizorok. Idén egy fél év alatt már 35 adózó adata jelent meg, akiket 979 millió forint adóhiány, s 841 millió forint bírság és pótlék megfizetésére kötelezett az adóhatóság. Hat éve még csak 12 társaságnál tárt fel százmillió forintnál nagyobb adóhiányt az APEH. Az érintettek a kelleténél 2,9 milliárd forinttal kevesebb adót fizettek meg önszántukból, s emiatt 3,5 milliárd forint büntetést kaptak. Idén június végéig 41 társaságot 12 milliárd forint adóhiány, valamint csaknem 11 milliárd forint bírság és pótlék fizetésére kötelezett az adóhivatal. (Népszabadság)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.