BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elvesztegettek 150 milliót

Közel 150 millió forint nem talált gazdára a munkaügyi tárca most elbírált munkahelyteremtő pályázatán. A minisztérium a magas hozzáadott értékű tevékenységet végző cégeket kívánta támogatni egy kiírással, ám mindössze öt vállalat igényelt forrást. Közülük három nyert, méghozzá összesen 50 milliót.

A beruházási projekthez legfeljebb 30 milliót kérhetett egy cég, ezt az összeget a Satyam Magyarország kapta meg egyedül, cserébe 26 új munkatárs felvételére vállalt kötelezettséget. A kétszázmilliós keretöszszegből több mint 14 millió forintot nyert a National Instruments Hungary Software és Hardware Gyártó Kft., itt tizenketten kezdhetik meg novembertől a munkát. A szaktárca elvárása ugyanis az volt a pályázókkal szemben, hogy az új posztokat november elsejétől töltsék fel a cégek.

A Stafform Személyzeti Tanácsadó és Gazdasági Szolgáltató Kft. öt munkatárs felvételére vállalt garanciát, így közel 6 millió forintos támogatást ítélt meg számukra a tárca. Takács Anikó, a cég irodavezetője lapunknak elmondta, az új munkatársakat - akik főleg HR-asszisztensi munkakört töltenek majd be - már kiválasztották a posztokra.

A minisztérium egyébként most első alkalommal jelentetett meg olyan munkahelyteremtő pályázatot, amely a diplomások alkalmazásához nyújt előnyös megkülönböztetést, ám néhány vállalkozás szerint a feltételeket túl szigorúra szabták. (KI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.