Kóka gazdasági csodát lát Magyarországon
Felzárkózás, foglalkoztatás, fejlesztés, fegyelem - a Magyar Rádió tudósítása szerint ezekkel a szavakkal jellemezte a jövő évi költségvetést a pénzügyminiszter. Veres János a tervezetet ismertetve arról beszélt, hogy nem választási költségvetés készült, de az igazságosabb családtámogatási rendszer, az adócsökkentés és a nyugdíjnövelés áll a középpontjában. Jövőre minden eddiginél több pénz, majdnem 400 milliárd forint jut a mezőgazdaság és csaknem 200 milliárd forint a felsőoktatás támogatására. Folytatódik a sztrádaépítés, az autópályák 2006-ban elérik Debrecent, Szegedet és Nyíregyházát. Mint már többször elhangzott: a kormány 4 százalékos bruttó hazai terméknövekedéssel számol. 3-4 százalék közötti reálbér-növekedést és 2 százalék körüli inflációt tervez. A pénzügyminiszter szerint teljesíthetőek azok a feltételek, amelyek az euró 2010-es bevezetéséhez kellenek, de a kormány év végéig határoz a végső dátumról. A miniszter azt mondta, hogy a közös európai valuta nem cél, hanem eszköz, a csatlakozás időzítésekor az ország érdekeit kell figyelembe venni.
A gazdasági miniszter az utóbbi nyolc év tevékenységét gazdasági csodának nevezte. Kóka János elmondta: az utóbbi négy évben évente 4,2 százalékot nőtt a gazdaság, az idei év első felében pedig 2,4 milliárd euró külföldi tőke áramlott be az országba. (Radio.hu)


