Új eszközök, jobb életminőség
A fejlődés kínálta lehetőségek kihasználását támogatják az érintett betegek, illetve az általuk létrehozott civil szervezetek, és azok a gyártók, kereskedők és egészségügyiek, akik az adott termék használatában érdekeltek. Az ellenzők táborát a zárt egészségügyi költségvetés többi haszonélvezője, valamint a járulékfizetésre kötelezettek munkáltatója és még egészséges csoportja alkotja. Az utóbbiak fontosabbnak tartják a termelőeszközökbe való beruházást, az egyébként veszteséges termelések támogatását, mint a társadalombiztosítást.
Napjainkban is zajlik egy vita arról, hogy az itthoni termelésből befolyó adók és az élőmunka költségei után befolyó járulékok mértéke mekkora legyen, abból mennyi jusson az adóhatóság és mennyi a társadalombiztosítás bugyraiba, és ez utóbbiból menynyit fordítson az OEP gyógyászati segédeszközökre, valamint hogy a betegek melyik csoportja mekkora térítést fizessen. Az is kérdés, hogy mekkora részt vállal és melyik zsebből a közgyógyellátás. További küzdelmeket tapasztalhatunk az egyes termékcsoportokon belül, ahol az ár- és minőségi versenynek kellene zajlania a hatósági jellegű árképzés árnyékában.
Ezen évről évre ismétlődő vitákon túl az intézmények újraszabályozására és európai harmonizálására is szükség van a jogalkotás során.
Az egészségügy hosszú távú fejlesztésének tervezése során figyelembe kell venni az előre látható népegészségügyi változásokat, mindenekelőtt a lakosság öregedését. Az élet meghosszabbodása részben az egészségmegőrzés sikere, részben az eredményesebb gyógyítás következménye. A gyógyítás azonban nem mindig képes a teljes helyreállításra, időnként olyan állapotot eredményez, amelynek ellátásához a gyógyászati segédeszköz folyamatos alkalmazása is szükséges. Ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre többen élnek egyre hosszabb ideig, ha nem is betegségmentesen, de jól karban tartható mozgásszervi, keringési, ideg-, emésztő- és húgyivarrendszeri bántalmakkal. Sok ember számára éppen az orvostechnikai eszközök teszik lehetővé nemcsak a hosszabb, de a jobb minőségű életet.
A társadalom elöregedése azzal is jár, hogy egyre többen élnek egyedül, vagy a magány és a megoldhatatlan önellátási feladatok elkerülése érdekében intézetekben. Ők az önellátáshoz is igényelnek segédeszközöket, és idős korukra összeszedett betegségeik egy része is csak segédeszközökkel tartható karban.
Az egyre korszerűbb eszközök költsége növekszik, és így az egyes eszközök árából - hasonlóan a gyógyszerek térítési díjához - viszonylag sok hárul az ellátottakra.
A lakosonkénti hazai össztermék mai szintje azzal jár, hogy a gyógyászati segédeszközök terén a forint vásárlóerő-értéke viszonylag alacsony, és ez drágítja ezen eszközök alkalmazását. Ezt az ellentmondást a jelenleg már gyorsuló gazdasági fejlődés, a járulékfizetők számának növekedése, a járulékfizetés kifehérítése és a járulékmérték ésszerű csökkentése oldhatja fel - sajnos csak több év alatt. Addig az egészségügy iránt kevésbé elkötelezett képviselőknek is szem előtt kell tartaniuk, hogy a korszerű gyógyászati segédeszközök alkalmazásának eredményeként a munkaképes korúaknál a rehabilitáció a foglalkoztatás tekintetében is sikeres lehet, s ez azt jelenti, hogy az ellátottból ismét adó- és járulékfizető lesz, vagy legalábbis önellátásra képes, rendszeres ápolásra nem szoruló nyugdíjas. Az új segédeszközök OEP-befogadása során elvégzendő technológiai elemzés alkalmas arra, hogy költséghatékonyság tekintetében is értékelje az egyes eszközöket, és így a járulékforintok gondos felhasználását támogassa.
A politikusoknak az is fontos lehet, hogy a jó életminőség biztosítása szavazatokban is mérhető.
