A legutóbbi 15 esztendő magyar filmterméséből mutat be jelentős válogatást a november 8-án kezdődő 15. Cottbusi Filmfesztivál a Fókusz programjában. Információink szerint főként az 1989-es Fábri-tanítványok, valamint Simó Sándor 2000-ben végzett, kitűnő tanítványai mutatkoznak be. A több mint 40 filmet szerepeltető vetítéssorozatban láthatók például Enyedi Ildikó, Szász János, Török Ferenc, Mundruczó Kornél filmjei.
A két markáns nemzedék első játékfilmjei mellett rövidfilmes programot, a 89-es határnyitást feldolgozó dokumentumfilmeket és Bódy Gábor Psychéjét is műsorra tűzik a fesztiválon, amelynek védnöke a Németországban nagy elismertségnek örvendő magyar író, Konrád György. A megnyitón a fesztivál tisztelet-beli elnöke, Szabó István átveszi a mustra életműdíját.
A Fókusz mellett az idei versenyprogramban is szerepelnek magyar filmek: Mundruczó Kornél Johannája, Bergendy Péter Állítsátok meg Terézanyut! és Kenyeres Bálint Before Dawn című munkája látható itt, a zsűriben pedig Gryllus Dorka képviseli hazánkat.
Egyébként az 1991 óta létező, hamar rangot szerzett fesztivál a kezdetektől kiemelt figyelmet szentel a magyar filmeknek, 15 év alatt közel 100 magyar alkotást vetítettek itt, ezek közül 21 díjat is kapott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.