Abszurd: az emberek nem tudnak házasodni, mert nem tudni, mikor lesznek a választások
A közelgő országgyűlési választások meglepő fordulatokat is hoznak: számos házasulandó pár azzal szembesült az önkormányzatoknál, hogy tervezett esküvőjüket nem tudják megtartani áprilisban vagy májusban, mert úgymond nincsenek megnyitva időpontok erre a két hónapra. Magyarázatként azzal szolgáltak, hogy a választások miatt kényszerültek erre a lépésre. Információink szerint ilyen szellemű „felsőbb” utasítás, javaslat sehonnan sem érkezett, mind a Köztársasági Elnöki Hivatal, mind a Belügyminisztérium érdeklődésünkre kizártnak tartotta, hogy tőlük eredt volna a tiltás. Mint mondták, ennek nincs törvényi alapja, egyébként is ez a kérdés az adott önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Egyúttal cáfolták azt a korábban napvilágot látott sajtóhírt is, hogy a választási napokon sehol sem lehet anyakönyvvezető előtt házasságot kötni. Erre sincs ugyanis utalás a törvényben.
Megkerestük a zuglói önkormányzatot, amely ugyancsak házasságkötési morató-riumot hirdetett – jegyzői hatáskörben – az áprilisi, májusi napokra. Mint kiderült, mindennek pusztán a teremhiány az oka. Egyetlen megfelelő helyiség van a kerületben, ám ez „többcélú”, itt zajlanak az esketések mellett a képviselő-testületi ülések is, s a választások idején tájékoztatási központként funkcionál. Mint Sáfár Erzsébet aljegyző elmondta, a választások előtt itt zajlik a választási bizottsági tagok képzése is. Ez nem kis feladat, hiszen a kerületben 110 körzet van, mindegyikben 6-7 munkatársat foglalkoztatnak, őket 50 fős csoportokban oktatják több napon át. Mivel bizonytalan még a választások időpontja, kénytelenek voltak a ténylegesen szükségesnél több napot „blokkolni”. Ám amint a köztársasági elnök kiírja a választási fordulók idejét, azonnal feloldják a fölöslegesnek bizonyuló megkötéseket. Áprilisban és májusban egy-egy hétköznapot már most felszabadítottak a házasulók részére.
A moratórium idejére mindössze két korábban lefoglalt házassági időpont esett, ezeknek a pároknak az önkormányzat más kerületben talált helyszínt az esküvőhöz. Tanácsként elmondták, hogy nem kötelező a lakóhely szerinti házasságkötő teremhez ragaszkodni, bárkit, bármely önkormányzatnál öszszeadnak a párjával. (BJA)
Április 9-én lehet az országgyűlési választások első fordulója a pártok várakozása szerint, ezt a húsvét utáni hét végén, április 23-án követheti a második forduló. Hogy ez így történjék, ahhoz a köztársasági elnöknek legkésőbb január 27-ig kell kiírnia a választásokat, így marad az előírt 72 nap a voksolásig. Ha ez a forgatókönyv valósul meg, akkor – az eddig átlagosan negyvennapos kormányalakítási előkészületekkel számolva – május végére, június elejére, azaz pünkösd hetére lehet új kormánya a köztársaságnak.


