BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyurcsány Ferenc beperli a Magyar Nemzetet

A miniszterelnöki kabinetiroda sajtófőosztálya Magyar Rádióhoz eljuttatott közleményében az szerepel, hogy a Magyar Nemzet Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt érintően valótlan és rágalmazó megállapításokat közöl és állítólagos leleplezéseinek folytatását ígéri. A közlemény a továbbiakban úgy fogalmaz: bár "a Fidesz választási kampányába illeszkedő cikksorozat" első része alapján is látható, hogy a Magyar Nemzet sorozatos bírósági elmarasztalások ellenére folytatja a miniszterelnök és az érintett cégek személyiségi jogait súlyosan sértő magatartását és ezúttal, Deutsch Tamáshoz hasonlóan, bűncselekmény elkövetésével hamisan vádolja a miniszterelnököt. A cikksorozat későbbiekben megjelenő részeinek tartalmától függetlenül, a felelős személyek és a Magyar Nemzet kiadója elleni büntető- és a polgári jogi eljárások megindításához szükséges lépéseket Gyurcsány Ferenc miniszterelnök haladéktalanul megteszi.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy Gyurcsány Ferenc 12 és fél évvel ezelőtt egy olyan cég nevében tárgyalt és kötött üzleteket, amelyet a Cégbíróság nem jegyzett be. Azt nem tudni, hogy miért utasította el a bejegyzést a testület, és a lapból az sem derül ki, hogy később bejegyezték-e a vállalkozást. A lap céloz arra, hogy az elutasítás után is működött a cég. (Radio.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.