Gyurcsány napirend előtti felszólalásával kezdődik a vége
A hétfőn kezdődődő parlamenti tavaszi ülésszak a tervek szerint február 13-ig tart, vagyis összesen már csak három hetet ülésezik a jelenlegi Országgyűlés az áprilisi választások előtt. A rövid ülésszakra a kormánypártok tettek javaslatot, a Fidesz indítványa február 28-i zárás volt. A koalíciós javaslatra valószínűleg azért került sor, hogy az Országgyűlés minél előbb befejezhesse a munkáját, s a képviselők a saját körzeteikben korteskedhessenek. Mivel nem volt megegyezés az ülésszak hosszáról a két oldal között, hétfőn a plénum szavaz az ügyről, de nem kérdés, hogy a kormánytöbbség melyik javaslatot támogatja. Szili Katalin házelnök egyébként jelezte, ha szükséges, február 20-ra is összehívhat ülést. Elmondta még, hogy a 2002-es választásokat megelőzően összesen két ülést tartott a parlament, a kormánypártok most hármat indítványoztak.
A három hét alatt 25 törvényt alkothat meg a Ház, ebből nyolcnak a vitája még a téli ülésszak alatt elkezdődött. A többi törvény zárószavazása csak úgy kivitelezhető, ha azokhoz nem lesznek elfogadott módosító indítványok, ellenkező esetben ugyanis négy hetet venne igénybe egy törvény megalkotása.
Nagyobb szabású gazdasági jogszabály megalkotása már nem lesz, de tárgyalják a konvergenciaprogramot törvénybe foglalni kívánó kormány-előterjesztést és a villamos energia árának hatóságivá tételét. A képviselőknek egyébként január végéig kell leadniuk vagyonnyilatkozataikat, amelyek ezt követően az interneten lesznek hozzáférhetők. A hétfői ülést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtti felszólalása nyitja meg.


