BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Holtversenyben az MSZP és a Fidesz

A Fidesz és az MSZP támogatottsága alapján két, egymástól jól megkülönböztethető időszakra tagolható a tavalyi év: az első fél év egyértelműen a Fidesz fölényét hozta a pártok népszerűségi listáján, míg a másodikban az MSZP felzárkózásának lehettünk tanúi - olvasható a Szonda Ipsos tanulmányában, amelyet a Népszabadság ismertet. A tavalyi év legelején érzékelhető, de nem behozhatatlan fölénye volt a fiatal demokratáknak a szocialistákkal szemben. Az ellenzéki párt a választókorú népesség 31 százalékát tudta maga mögött, míg a szocialisták 28 százalékról kezdték 2005-öt. Az év első felében a Fidesz havonta növelte előnyét az MSZP-vel szemben. A nyár közepén volt a legnagyobb különbség a két párt között: nyolc százalékpont. A kormánypárt aktivizálódása révén (ami a közvélemény számára a Gyurcsány-Orbán vita kikényszerítésében és az identitáskampányban vált érzékelhetővé) kiegyenlítődés indult meg a pártlista élén. Júliustól a szocialisták megkezdték a felzárkózást, új szimpatizánsokat szereztek, és 24-25 százalékon stabilizálták táborukat. A szeptemberben kezdődött identitáskampány nagyobb önbizalmat adott nekik, és aktívabbá is tette őket. Eközben a Fidesz előbb támogatókat veszített, majd - látva az MSZP megerősödését - táborának elszántsága mérséklődött valamelyest. Az októberi eredmények már mintahibán belüli eltéréseket jeleztek a két párt között, döntetlenközeli állapot alakult ki. A támogatottsági olló novemberben egy kicsit ismét kinyílt, de decemberre teljesen bezárult. A múlt év végén holtversenyben állt az MSZP és a Fidesz, a választókorú népesség közel háromtizedét és a biztos pártválasztók 45-45 százalékát mozgósítva. (Nol.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.