Keller László lobbizott, de hiába
Biatorbágy megtorpedózta a Keller László volt közpénzügyi államtitkár által támogatott vízmű-privatizációs ügyletet - írja az Index. A képviselő választókerületében hét település vezetői két sikertelen próbálkozás után a múlt héten győztesnek hirdették ki azt a céget, amellyel már közel egy éve megkezdték a tárgyalásokat az Érd és Térsége Vízközmű Kft. részleges eladásáról. A közös önkormányzati tulajdon elidegenítését azonban a bíróság most felfüggesztette, miután a privatizációt szorgalmazó polgármesterek úgy hirdettek eredményt a második pályázaton, hogy nem vették figyelembe Biatorbágy bejelentett szándékát: a település egy másik önkormányzat tulajdonrészével kapcsolatban akart élni elővásárlási jogával. (Index.hu)


