BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mécs Imre áruló - Eörsi Mátyás sunyi mocskolódó

Mécs Imre megvásárolt egy biztos mandátumot egy szavazatért - írja a Népszava híre szerint honlapján a köztársasági elnök választásra utalva Eörsi Mátyás. A szabad demokrata képviselő arról fejtette ki álláspontját, hogy a liberális párt alapítója az MSZP országos listáján indul a választásokon. A honatya úgy fogalmaz: Mécs Imre "elmondása szerint az MSZP ajánlata a listán való szerepeltetésről azt követően hangzott el, hogy Szili Katalin mellett szavazott. Csakhogy a hírek ennek ellentmondanak. Mécs Imre a lap kérdésére határozottan cáfolta Eörsi állítását. Mint mondta: a szavazás előtt soha nem beszélt ilyesmiről, csak az után döntötte el, hogy az MSZP országos listáján indul, mikor az SZDSZ vezetése nem egyezett bele abba, hogy közös jelöltként induljon a budapesti I. számú választókerületben. Mécs korábban tudatta azt is, hogy szabad demokrata párttagságát öt évre felfüggeszti. Sajnálom, hogy az eddig igazabbnak és bölcsebbnek gondolt Eörsi Mátyás ilyet ír - mondta Mécs majd kétértelműnek és sunyi mocskolódásnak minősítette az események között vont párhuzamot. A lap megkeresésére Eörsi Mátyás nem kívánta kommentálni a leírtakat, és nem kívánt reagálni Eörsi írására az MSZP szóvivője sem. Nyakó István azt mondta: megtiszteltetés, hogy Mécs Imre - aki 1956 szimbóluma a parlamentben - az MSZP színeiben indul a választásokon. (Nepszava.hu)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.