Műanyag termékeket kínálnak
A magyarországi terjeszkedésben lát fantáziát a hőre lágyuló műanyag termékek előállításával foglalkozó olaszországi S. S. S. SpA társaság, amely az elmúlt három évtizedben az ország egyik vezető cégévé nőtte ki magát ebben a szegmensben. A kínálati palettája igen sokrétű.
A családi vállalkozásként indult, forli székhelyű cég életében 2001 mérföldkövet jelentett; ekkor egy magánszemélyekből álló vállalkozói csoport vásárolta meg a céget, akik tisztában voltak a vállalat múltjával is. Az új tulajdonosok a márka ismertségének növelését tűzték ki célul, ez új termékek bevezetésével és nagyobb piaci részesedés elérésével párosult. Első lépésként az értékesítési részleget szervezték át, amelyet a legújabb technológiájú fröccsöntő gépek beszerzése követett. A borászati szegmens különösen fontos stratégiai területté lépett elő, ezerliteres dézsákat is forgalmaznak, de az egyedi igényeket is kielégítik.
A kiállítások különösen fontos szerepet játszanak a cég életében, hiszen ez megfelelő alkalmat teremt az újdonságok bemutatására is.
A magyar piac nem számít új területnek az S. S. S. SpA számára, hiszen korábban már volt kapcsolatuk itteni cégekkel. Immár azonban jóval nagyobb piaci részt szeretnének kihasítani: importőröket, nagykereskedőket, képviselőket, forgalmazókat keres a társaság – mondta Katia Zanarini, a társaság exportrészlegének vezetője. (VG)
-a forli székhelyű társaság hőre lágyuló műanyag termékek gyártásával foglalkozik, palettáján fellelhetők a műanyag hulladéktárolók, kerti bútorok, virágcserepek
-a társaság importőröket, nagykereskedőket, képviselőket, forgalmazókat keres
-a forli székhelyű társaság hőre lágyuló műanyag termékek gyártásával foglalkozik, palettáján fellelhetők a műanyag hulladéktárolók, kerti bútorok, virágcserepek
-a társaság importőröket, nagykereskedőket, képviselőket, forgalmazókat keres-->


