BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyárig még haladékot kaptak a járulékcsalók

Kész van az az informatikai rendszer, amely képes a beteg taj-száma alapján megmondani: jogosult-e a páciens a közfinanszírozott egészségügyi ellátásra – mondta a Magyar Hírlap érdeklődésére Rácz Jenő egészségügyi miniszter. A program azonban egyelőre csak tesztjelleggel működik.
Mint a szaktárca vezetője magyarázta: most még csak az APEH tudja ellenőrizni, hogy ki mögött van befizetés, és ki mögött nincs. Az adatszolgáltatás módja miatt eddig erre nem volt lehetőség: a cégek egy "tömbben" fizették be az egészségügyi járulékot dolgozóik után, ezért nem lehetett az egyes személyekre lebontva ellenőrizni a jogosultságot. Az adóhivataltól kapott tájékoztatás kissé árnyalja a képet: a rendszert egyelőre csak fejlesztik, tesztelik, s a 2005-ös adóbevallások májusi feldolgozása idején élesítik be. Akkor azonban az APEH személyre szólóan látja mindenkinek a járulékfizetési szokását.
A Gyurcsány-kormány száz lépés programjának egészségügyet érintő részének központi eleme az úgynevezett potyautasok kiszűrése. Ők azok, akik bár megtehetnék, de nem fizetik a járulékot.
A www.szazlepes.hu szerint – amely a kormány által meghirdetett program megvalósulásának menetrendjét tartalmazza – már 2006. január elsejétől hatályba kellett volna lépnie a jogosultság és a járulékfizetés ellenőrzésének.
Ez a beteg számára igazán érezhető módon azonban csak július 1-jén kezdődik el. Addigra minden egészségügyi szolgáltatónak – kórháznak, rendelőnek, orvosnak – elérhetővé teszik azt az adatbázist, amely a taj-szám alapján vagy zöld utat vagy piros jelzést ad a páciens ellátásának. Sürgős esetben csak a beteg ellátása után vizsgálják a jogosultságot.
Rácz Jenő úgy nyilatkozott: adtak egy fél évet arra, hogy kipróbálják a rendszert, szankciók nélkül. (Magyar Hírlap)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.