BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Önök váratlanul megszerették a politikusokat

Míg október és november a politikusok fekete hónapja volt, hiszen számottevően esett rokonszenvindexük, decemberben, közeledve a szeretet ünnepéhez, kicsit jobban kedveltük őket - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Hirado.hu ismertet. A legnagyobb előretörés a lista 8. helyén álló Lendvai Ildikó nevéhez fűződik, a szocialisták frakcióvezetőjének mutatója 5 százalékponttal emelkedett 49 százalékra. A lajstrom 10. helyén álló Somogyi Ferenc külügyminiszter tetszésindexe 4 százalékponttal nőtt 48 százalékra, ugyanennyivel javult a 13. helyen lévő Juhász Ferenc honvédelmi miniszter megítélése, amely 46 százalékos. Három százalékponttal népszerűbb az 5. helyen 51 százalékkal álló Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a 7. helyen 49 százalékkal álló Lamperth Mónika belügyminiszter, a 14. helyen 45 százalékkal álló Gráf József agrárminiszter, a 17. helyen 43 százalékkal álló Bozóki András kultuszminiszter, és a 20. helyen 42 százalékkal álló Hiller István pártelnök.
Két százalékpontot javított Szili Katalin házelnök, aki a második 57 százalékkal, Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter, aki a negyedik 54 százalékkal, Kiss Péter kancelláriaminiszter, aki a 11. 47 százalékkal, Baráth Etele EU-miniszter, aki a 12. 47 százalékkal, Kóka János gazdasági miniszter, aki a 15. 45 százalékkal, és Magyar Bálint, aki a 21. 42 százalékkal. Összességében elmondható, hogy főként a kormánypártok politikusainak rokonszenvindexe emelkedett, és meglepő módon népszerűségük elsősorban az ellenzéki táborban nőtt.
A legtöbb fideszes politikus indexe stagnált: Orbán Viktor Fidesz-elnök a lista 6. helyén áll 49 százalékkal, Pokorni Zoltán alelnök a 18. helyen 43 százalékkal, a 24-es listát pedig Áder János frakcióvezető zárja 39, illetve Kövér László 32 százalékkal. Rogán Antal, a 22. helyen álló kampányfőnök indexe viszont egy százalékponttal 40 százalékra javult. (Hirado.hu)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.