Orbán Viktor sok sikert kívánt a Magyar Vizslának
Én most már szeretnék végre látni egy példányt ebből az elhíresült újságból! - ezt válaszolta a Magyar Rádió riporterének Magyar Vizsla-ügyben feltett kérdésére Orbán Viktor. A Fidesz elnöke azt állította, hiába akarják a kiadványt a Fideszhez kötni, szerinte ez nem jár sikerrel. "Azt biztosan tudtam, hogy ekkora reklámot újságnak az utóbbi időben még nem csináltak, úgyhogy sok sikert kívánok a civil szervezetnek, amely kiadja a Vizslát, meg sok sikert kívánok az újságnak is" - fogalmazott a Háttér című műsorban. Elmondta még, hogy az elmúlt években nyújtott teljesítménye alapján Magyarország a legfelkészültebb országból az utolsó lett az Európai Unióban. Megismételte korábbi kijelentését, hogy Magyarországot zárójelbe tették Brüsszelben, mert az elmúlt 2-3 évben elvesztette szavahihetőségét. Orbán Viktor közölte, hogy a Fidesz a párt nemzeti konzultációja keretében begyűjtött lakossági javaslatokból állítja majd össze választási programját. (Radio.hu)


