Sólyomra vadásznak?
Egyre vehemensebben támadják Sólyom László köztársasági elnököt a szélsőjobbról, de a Fideszhez közel álló Magyar Nemzet is rosszalló megjegyzéseket tett a köztársasági elnökre újévi beszéde és annak külsőségei miatt - fogalmaz a Népszabadság. A lap közlése szerint a Magyar Nemzet december 30-án címoldalán kifogásolta, hogy "az államfő rendhagyó módon a nemzeti lobogót mellőzve köszönti az új évet". Ezt követte a Honfoglalás 2000 Egyesület közleménye, amely szerint "megdöbbenéssel" látták a televízióban, hogy a Magyar Köztársaság elnöke újév napján a nemzethez szóló beszédét a magyar zászló mellőzésével mondta el. Másként látja a történteket Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke szerint az elnök személye zászló nélkül is kifejezi a nemzet egységét, ezért hiányának a háttérben nem tulajdonít jelentőséget. Pokornit az sem zavarja, hogy Sólyom szerint bárki nyer tavasszal a választáson, az "nem viszi romlásba az országot". Pokorni egyetért az elnöki beszéd "csendesítő attitűdjével". (Nol.hu)


