BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Speciális szolgáltatások kkv-knak

A kis- és közepes vállalkozások egyedi igényeihez az eddigieknél is jobban illeszkedő szolgáltatásokat kíván nyújtani a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITDH) Euro Info Központja (EIC) az idén. Emellett néhány új területre is fel szeretnék hívni a vállalkozók figyelmét. Az EIC szakértői már összeállították az idei első félévi programokat, amelyek között hazaiak és nemzetköziek egyaránt szerepelnek.

A belföldi rendezvények 2006-ban is komplex információátadást céloznak a kiemelt területeken: ilyen a környezetvédelem, a CE jelölés, az uniós és hazai pályázatok, a közbeszerzés. Az elméletibb jellegű, egy-egy témát részletesen bemutató szemináriumok mellett elindítják az Európa Export Üzleti Klubot, amelynek célközönsége az exportálni kívánó magyar kis- és középvállalkozások köre. Ezek a programok valamely, a vállalkozók exporttevékenységét leginkább érintő uniós témát (adó- és vámkérdések, fogyasztóvédelmi szabályok, uniós tenderek) járnak körül, a gyakorlati problémákban járatos szakértők segítségével – jelezték az EIC szakértői.

Az Euro Info Központ szolgáltatásai közül egyre több cég veszi igénybe azokat az adatbázisokat, amelyek a piaci lehetőségek bővítését (TSS – tenderfigyelés), illetve az üzleti partnerkeresést szolgálják (BCD). Különleges, internetalapú adatbázisuk az interaktív politikaalakítás (IPM) elnevezésű rendszer, amellyel a vállalkozók az uniós szabályozás kapcsán felmerült problémákat jelezhetik közvetlenül a döntéshozó szerveknek.

Ám nem csak azok fordulhatnak az EIC-hez, akik valamilyen rendezvényen kívánnak részt venni: az unióval kapcsolatos kérdésekben eligazítást, tanácsot is kaphatnak a kis- és középvállalkozók a központ munkatársaitól, szakértőitől.

Ami a nemzetközi rendezvényeket illeti: törekvés, hogy minél szélesebb spektrummal szólítsák meg ezeken a hazai kkv-kat. Ennek a törekvésnek a jegyében szervezik az üzleti partnerkeresést és az uniós piacon való megjelenést segítő nemzetközi üzleti találkozókat, azok tematikáját. Erről az mondható el, hogy az idén az eddiginél is több iparágat fednek majd le – ilyen például a fa- és bútoripar, az IT, a fém- és gépipar, a környezetvédelmi termékek és a megújuló energia. A cél, hogy a résztvevők felkészítésével, a megfelelő tárgyalópartnerek kiválasztásában való segédkezéssel a magyar vállalkozók az eddiginél még sikeresebben zárják programjainkat.

Az EIC nemzetközi rendezvényei közül egy egyébként az idén már Európa határait is átlépi: az EU Karnatka elnevezésű programjában információtechnológiával foglalkozó vállalkozások számára rendeznek kooperációs börzét Indiában.

A kkv-k számára a nemzetközi együttműködés különösen fontos a kutatás-fejlesztés területén. Ezt igyekszik segíteni a P. Polis elnevezésű program, amelyet olasz, osztrák és szlovén partnerekkel közösen szervez az EIC, valamint hogy a k+f területén együttműködő munkacsoportok létrehozásával és gyakorlati szemináriumokkal segítik a vállalkozókat. Emellett olyan, a hazai gyakorlatban új területeket is érintenek az idei nemzetközi programok, mint a vállalati szociális felelősségvállalás (CSR – corporate social responsibility), vagy egy vállalatalapítási, internetalapú, egész Európára kiterjedő útmutató létrehozása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.