Többen gondolják, hogy ma nem érdemes házat vagy lakást eladni
Év végi időszakban még soha nem ért el olyan magas értéket a fogyasztói bizalomindex, mint 2005 decemberében – áll a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb jelentésében. Egy év óta először csökkent azok aránya, akik érdemesnek ítélik tartós fogyasztási cikkek beszerzését.
A GfK Hungária Piackutató Intézet és a Corvinus Egyetem fogyasztói bizalomindex (FBI) felmérésének 2005. IV. negyedéves jelentése szerint a komplex FBI alig változott 2005 szeptemberéhez képest. A háztartások saját, jelenlegi és jövő évi pénzügyi helyzetével kapcsolatos várakozásai javultak, a hagyományosan legmagasabb értéket mutató tartós fogyasztási cikkek iránti vásárlási hajlandóság némileg csökkent. Hasonlóképpen minimális visszaesést mértek az ország elkövetkező 12 hónapban és öt évben várható gazdasági helyzetének megítélésére vonatkozóan.
A fogyasztói várakozások indexe (FVI) nem egészen egy ponttal csökkent (209,3) a tavaly szeptemberihez képest. Ez a mutató is a korábbi évek utolsó negyedévében mért legmagasabbja. A megkérdezettek 64 százaléka szerint családja változatlan vagy jobb anyagi körülmények között él majd az idén, mint a megkérdezés időpontjában. 46-ról 52 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik a következő 12 hónapban az előző évinél magasabb jövedelemre számítanak. A már hagyományosan borúlátó januári várakozásokkal ellentétben 12 százalékra nőtt azok aránya, akik csökkenő árakra számítanak az elkövetkező 12 hónapban.
A vásárlási hajlandóság indexe (VHI) némiképp csökkent (168,8 pontra). A megkérdezetteknek már csak 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egy nagyobb vásárláshoz érdemes hitelt felvenni. Jelentősen, 18 százalékponttal nőtt azok aránya, akik a hitelkamatok növekedésére számítanak. Két év után először ismét meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik szerint ma nem érdemes házat vagy lakást eladni. (VG)


