Az axiómáktól az alkuszcég élére
Az ELTE elméleti matematikus szakán még a „tiszta” axiómák varázsolták el Buczolich Antóniát, ám az egyetem utolsó évében – a jegybankban végzett gyakorlatnak köszönhetően – a valóságos folyamatok axiómái vették át a fő szerepet. Az MNB-ben eltöltött időszak során egyúttal a gazdasági életbe is belekóstolt, sőt a pénzügyi tárca számítástechnikai intézeténél az új adórendszer modellezésében is részt vett. Az adóreform alighanem többek számára elegendő kihívást jelentett volna, ám – mint Buczolich Antónia fogalmazott – „észtornára” is szüksége volt. Így kerültek a látóterébe a játékprogramok, s egyúttal – a többedmagával létrehozott számítástechnikai cégnek köszönhetően – belekóstolhatott a vállalkozói létbe is. Amerikai megrendelésre írtunk játékprogramokat, ez tanulásra, a számítástechnikai ismereteim bővítésére kiváló volt – jegyezte meg. A számítástechnikai cég révén került kapcsolatba a Pannonlízinggel, ám egy megbízás elvégzését követően, feladva a vállalkozói létet, a lízingtársaságnál ragadt. Mint mondja, így utólag nem bánta meg döntését, jóllehet a számítástechnikai vállalatnál is hosszabb távra tervezhetett volna, hiszen a cég most is létezik. A Pannonlízingnél az egységes számítástechnikai felület létrehozása az ő nevéhez fűződik, s ennek a programnak a megújult változatát használja mostanság több lízingcég is.
A PostaBank Leasingnél – ahol a feladata a cég beindítása volt – viszonylag rövidre sikeredett a pályafutása, egy év elteltével ugyanis ismét a saját lábra állás mellett döntött. Kapóra jött, hogy eladósorba került egy biz-tosítási alkuszcég, a CLB, s Buczolich Antónia nem habozott sokáig. A kreativitás terén valami újra volt szükségem – indokolta a választását, s ez meglehetősen bátor lépésnek tűnt, főként, hogy egy új szektorba is belecsöppent.
Zsákbamacskáról szó sem volt, hiszen a szakma érdekelte, a Pannonlízingnél a kockázatkezelés miatt már volt dolga biztosítással, ráadásul az alapismereteket már az egyetemi évek alatt megszerezte. Piaci részesedés növelése, a termékpaletta bővítése – impozáns célokat tűzött ki maga elé a CLB megvételét követően, de – mint mondja – ugyanilyen fontos volt számára, hogy egy jó csapat alakuljon ki. Az első időszakban nagy csönd volt a cégnél. Mikor rákérdeztem, mi ennek az oka, azt a választ kaptam, szokatlan, hogy a tulajdonos egész nap bent van – emlékszik vissza a kezdetekre Buczolich Antónia, akinek újdonság volt az is, hogy nem a „háttérmotor” szerepét kell játszania, hanem az operatív irányítóét. Ám mint mondja, mindenfajta tanult tudatosság nélkül igyekezett a legjobban elvégezni a napi feladatokat. Az eredmény és a lelkesedés elfogadtatott a dolgozókkal, s nagyon lényegesnek tartom, hogy a cégnél csekély a fluktuáció – jegyzi meg.
Az első években érzelmi alapon minden vételi megkeresésre nemet mondtam, úgy láttam ugyanis, nem érett meg a CLB arra, hogy integrálódjon egy nagyobb társaságba – mondta Buczolich Antónia az azt firtató kérdésre, miszerint egy független alkuszcégnél képzeli-e el a jövőjét. Éppen ezért egy külföldi, lazább szervezethez való csatlakozás jöhetne szóba, illetve a biztosítókkal való szorosabb együttműködés új termékek kifejlesztése terén.
49 éves. Az ELTE matematikus szakán szerzett diplomát, 1981-ben az MNB-ben matematikusként dolgozott. 1986–88 között a PM Számítástechnikai Intézetében matematikus, majd 1988– 2000 között a Pannonlízing Rt. gazdasági igazgatója volt. 2000-ben a PostaBank Leasing gazdasági igazgatója volt, 2001-től a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója. Szabadidejében szívesen utazik, kirándul, síel, teniszezik, színházba jár.
49 éves. Az ELTE matematikus szakán szerzett diplomát, 1981-ben az MNB-ben matematikusként dolgozott. 1986–88 között a PM Számítástechnikai Intézetében matematikus, majd 1988– 2000 között a Pannonlízing Rt. gazdasági igazgatója volt. 2000-ben a PostaBank Leasing gazdasági igazgatója volt, 2001-től a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója. Szabadidejében szívesen utazik, kirándul, síel, teniszezik, színházba jár. A cég
A CLB Alkusz Kft. a legnagyobb, finanszírozótól és járműforgalmazótól független gépjármű-biztosítási alkuszcég Magyarországon. A társaság 1993-ban Credit Leasing Bróker Kft. néven jött létre, a fő profilja a casco biztosítás volt. 2001-ben a cég nevét CLB Alkusz Kft.-re változtatták, s tevékenységüket a személy-, vagyon- és felelősségbiztosítások területére is kiterjesztették, majd bevezették a hitelinfo-, illetve az assistance-szolgáltatást. A CLB által kezelt szerződések száma 2001 óta 24-ről 91 ezerre nőtt, míg az éves díjbevétel 2,5-ről 6,4 milliárd forintra emelkedett.-->


