Az MDF nem akar koalíciót, de miniszterelnököt szívesen adna az országnak
Az MDF elsősorban nem arra készül, hogy parlamentbe kerülése esetén koalíciót kössön valamelyik nagy párttal, sokkal inkább egy leendő kormány kívülről való támogatását tartja elképzelhetőnek - tudta meg a Népszava. A lap értesülései szerint a pártnál többen úgy vélik, ha az MDF az Országgyűlésben marad, akkor a cél az, hogy 2010-re jelentősen megerősödjék, és esetleg miniszterelnököt tudjon adni az országnak. Úgy látják, koalíción kívül jobban fenntartható az önállóság, de fontosnak tartják a felelősségvállalást is, ezért jöhet szóba a külső támogatás. Az MDF a Népszava tudomása szerint nem zárja ki sem egy MSZP-, sem egy Fidesz-kormány külső támogatását. A kisebbik ellenzéki pártban olyanok is vannak, akik szorosabb együttműködést is elképzelhetőnek tartanak a Fidesszel, ám a felső vezetés már szinte teljes mértékben kizárja ezt. (hirado.hu)


