BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az MSZP inkább nem ígér semmit

Konkrét, számszerű vállalások teljes hiánya – ez jellemzi egyelőre az MSZP legutolsó, lapunk birtokába került választási programtervezetét. Ez nem feltétlenül meglepetés, hiszen a kormánypártok mindig visszafogottabban ígérnek. A kormányfő szavaiból viszont arra lehet következtetni, hogy még számíthatunk konkrétabb ígéretekre a kampányfinisben.
Az MSZP választási programjának tervezetéből egyelőre csak a párt által írásba foglalandó témákra, irányokra lehet következtetni, hiszen a héten újabb elnökségi vita, majd döntés várható a dokumentumról. A legutolsó javaslat szerint a szocialisták nem foglalnának írásba konkrét számszerű ígéreteket. A leginkább kézzelfoghatónak az tűnik, hogy rögzítenék: 2008-ban teljesítik az európai monetáris unióhoz való csatlakozáshoz szükséges egyensúlyi követelményeket, és ezzel létrejönnek az euró 2010. évi bevezetésének feltételei. Ezenkívül csak olyan általános célokat említ a programtervezet, mint hogy minél több embernek legyen munkája, amelyet a megújuló oktatási, felnőttképzési rendszer segíthet. A rendre nagy ígérgetőverseny témájául szolgáló bérekről ebben a változatban csupán azt rögzítik, hogy az európai bérfelzárkóztatási program megvalósulása során az ország gazdasági teljesítményének javulásával egyenlő ütemű lehet a dinamika. Előre kiszámítható módon az arányosság, igazságosság jegyében csökken a vállalkozások, állampolgárok, családok adóterhe, az élőmunka tb-terheinek mérséklése. A jövedelemcentralizáció mértékét legalább két százalékponttal csökkentik. Takarékosabb lesz az állam, növelik a beruházásokat, javítják a kis- és közepes vállalatok működési feltételeit. Az esélyteremtő állam, a rászorultság elve, az igazságosabb családtámogatási rendszer, a lakástámogatási rendszer fenntartása (itt az átlagos vagy átlag alatti jövedelműek támogatása), a nyugdíjak reálértéknek megőrzése – egyelőre ilyen és hasonló tételeket rögzítenének programjukban a szocialisták.
Az MSZP a tervek szerint február 18-án tartja kongresszusát, ahol dönt a választási programról. A miniszterelnök egy televíziós interjújában azt mondta, az elszámolásnál tartanak, a következő két hónapban sokkal konkrétabb javaslatokkal is előállnak. Gyurcsány Ferenc hozzátette: lesznek olyan javaslataik, amelyeket még a kongresszuson sem mondanak el, csak azt követően. Mindebből arra lehet következtetni, hogy az MSZP a kampány finisében tesz majd ígéreteket. Ezekről egyelőre annyit mondtak lapunknak, hogy azok „mérsékeltek” lesznek. A kormányfő azzal igyekszik pártját megkülönböztetni a Fidesztől, hogy – mint hétfői beszéde kapcsán fogalmazott – „nem kezdtem el ígérgetni fűt meg fát a választóknak, mert tudom, hogy mekkora teher alatt van már ma is a költségvetés”.
Négy éve az MSZP sokkal konkrétabban fogalmazó programot alkotott, igaz, akkor ellenzéki pártként. Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt pedig a kampány végén 13+1 pontban hirdette meg kormánya első száz napjának programját, ezek között volt a nyugdíjasoknak viszszaadandó 19 ezer forint vagy 50 százalékos közalkalmazotti fizetésemelés, az adómentes minimálbér, a kéthavi családi pótlék ígérete. (TE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.