BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: "A kormány több hitelt vett fel, mint Kádár János harminc év alatt"

A Fidesz számára a munka kérdése a legfontosabb kérdés, mert ha munka van, minden van, ha munka nincs, semmi nincs - mondta Orbán Viktor a Magyar Televízió Az Este című műsorában. A volt kormányfő a munkát, az otthont és a családot emelte ki, mint a párt legfontosabb kérdésköreit. A pártelnök szerint a jövőben egy "kicsi, erős állam" lenne a leghatékonyabb. Orbán Viktor rámutatott: Magyarországon az utóbbi időben jelentősen nőtt a munkanélküliek száma. A Fidesz elnöke úgy számolt, hogy minden munkanélküli minden évben 750 ezer forintba kerül, azaz 200-220 milliárd forintot vesztett a költségvetés azon, hogy a munkanélküliség nőtt. Ez a négy év alatt a 900 milliárdot is elérheti.
Orbán Viktor szerint a munkát terhelő adókat kell radikálisan csökkenteni. A tb-járulék egy százalékpontos csökkentése 19 ezer új munkahelyet teremt, ezért a tervezett tb-csökkentés 200 ezer új munkahelyet jelent. A 200 ezer új munkahely a Fidesz számításai szerint legkevesebb 600 milliárd forint bevételt fog hozni a költségvetésnek, és miután a tb-járulék-csökkentés 500 milliárd forint bevétel-kiesést jelent, ezért a költségvetés összességében nyerni fog a járulékcsökkentésen. A Fidesz elnöke egy "kicsi, erős államban" látja jövőt, és akár hét minisztériumot is elképzelhetőnek tart. Orbán Viktor a gazdaság helyzetével kapcsolatban úgy vélte: az államháztartás hiányának emelkedését nem lehet egyik pillanatról a másikra visszafordítani, hanem először meg kell állítani. A pártelnök kijelentette: a kormány az elmúlt három évben több hitelt vett fel, mint Kádár János harminc év alatt. (Hirado.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.