Veri a Fidesz az MSZP-t, az SZDSZ nyakán az MDF
Rég voltak ennyire egységesek a közvélemény-kutatók: mind a négy nagy cégnél – Gallup, Tárki, Szonda-Ipsos, Medián – a Fidesz áll nyerésre. Ám az előny csupán hibahatáron belüli, 2-3 százalék általában, de sehol sem több hatnál - írja összefoglalójában a Figyelőnet. Az összes megkérdezett körében a Szonda-Ipsos csupán két százalékpontnyi eltérést mért januárban (a Fidesz 29 százalékos támogatottságával szemben az MSZP 27-et ért el). A Mediánnál és a Gallupnál három százalékpont a differencia: előbbinél 33-30, utóbbinál 32-29 az arány. Ebben a csoportban egyedül a Tárki kapott döntetlen eredményt: a kutatócég adatai szerint 28 százalékon áll mind a két nagy párt. A biztos szavazó pártot választóknál azonban már itt is kimutatható – igaz, csak két százalékpontos – előny a Fidesz javára, csakúgy, mint a Szonda-Ipsosnál (amely egyébként decemberben még döntetlent mért). A Medián 44 százalékon mérte az MSZP-t, a Fideszt pedig 47 százalékon ebben a csoportban. A Gallupnál nyílt ki legjobban az olló: a biztos szavazó pártot választók körében hat százalékponttal, 48-42-re nyerte a Fidesz a januárt. Az MDF láthatóan erősödik: az elmúlt hónapok stabil – de hangsúlyozottan hibahatáron belüli – egy-két százaléka után januárban a legtöbb kutatónál három százalékon áll, csakúgy, mint a bejutási küszöbről visszacsúszó SZDSZ. (fn.hu)


