BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A dzsessz mesterei több koncerten

Március 13-án 19.30-tól az Oláh Kálmán Sextet Hommage a Bartók Béla című koncertje hallható a Zeneakadémia kistermében, ahol a hazai dzsesszélet kiválóságai lépnek fel: Oláh Kálmán mellett Borbély Mihály, Bacsó Kristóf, Schreck Ferenc, Szandai Mátyás, Balázs Elemér, az est vendégszólistája a Németországban élő tenorszaxofonos, Tony Lakatos. Oláh Kálmán és Tony Lakatos nevéhez fűződik az első magyar dzsessz-DVD is: a két zenész Adam Nussbaum, valamint Ron McClure közreműködésével adott koncertet a Művészetek Palotájában, a felvétel azóta megjelent, s a hétfői hangversenyen erről is hallható néhány szám. Megjelent Tony Lakatos Gipsy Colours – Cigány színek című CD-je is, a lemezbemutató körút első koncertje 14-én 19 órakor kezdődik a gödöllői királyi kastélyban. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.