BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Debreczeni József is ügynök volt?

Debreczeni József tagadja, hogy a rendszerváltásig szt-tisztként az állambiztonsági szerveknek dolgozott volna - olvasható a Stop.hu-n. A HavariaPress birtokába került dokumentumok szerint - a 80-as évek elején - a magyar-történelem szakos tanárként dolgozó Debreczenit akkor szervezték be, amikor kiderült, hogy tanítványaival meg nem engedhető intim kapcsolatot létesített. A terhelő, illetve kompromittáló adatok alapján beszervezték, és akkor kapta a D-072-es fedőszámot. A dokumentumok tanusága szerint az állambiztonsági szervek utasítására lett az MDF alapító tagja. Operatív munkájával felettesei elégedettek voltak, ezért 1990 elején főhadnaggyá léptetik elő, tartótisztjét pedig alezredessé. A hírügynökségnek nyilatkozó politikus tagadta, hogy kapcsolatban állt volna az állambiztonsági szervekkel, a dokumentumokat sem kívánta megtekinteni. Mint mondta: amikor ORTT-tag volt, már egyszer átvilágították, és akkor nem találtak rá vonatkozó adatot. A hírügynökség ezzel szemben úgy tudja, az átvilágítások alkalmával kizárólag a III/III-as csoportfőnökség névsorát vizsgálták át, a hirszerzési vagy kémelhárítási területen tevékenykedők átvilágítása a mai napig jogszabályi akadályok miatt várat magára. (stop.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.