Fekete János kirohant Járai Zsigmond ellen
Kirohant tegnap egy kereskedelmi televízió reggeli adásában Járai Zsigmond jegybankelnök ellen a március 15-én botrányos körülmények között kitüntetett Fekete János - írja a Magyar Nemzet. A Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettesi posztját a Kádár-korszakban betöltő Fekete úgy vélekedett: Járai azt hirdeti, hogy csőd szélén áll az ország, ilyen körülmények között azonban nem adnak hitelt hazánknak. Fekete szerint amikor a második világháborút követő években a baloldal uralomra jutott, akkor „teljesen üres kasszát és egy kifosztott országot örököltünk”. Visszásnak értékelte Fekete szavait Csaba László közgazdászprofesszor, aki szerint a Kádár-rendszerben valóságos gazdasági diktátorként működő Fekete most úgy gondolja, az emberek már nem emlékeznek arra, hogy a Németh-kormány mindössze 8 napi pénzügyi tartalékkal adta át az irányítást Antall József kormányának. Nem kívánt reagálni Fekete kijelentéseire Járai Zsigmond, aki mindössze annyit közölt: arra esküdött fel, hogy az egész ország érdekét képviselje, ne csak bizonyos csoportokét. Mint fogalmazott, a jegybank minden esetben a gazdaság valós helyzetéről ad tájékoztatást. (mno.hu)


