BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyurcsány: "Félő, hogy a szimpátia befolyásolja a választókat"

Gyurcsány Ferenc szerint a mostani kampányban markáns különbségek vannak a pártok programjaiban. A kormányfő a Magyar Rádiónak adott szokásos interjújában azt mondta: az eltérés főleg az adózásban, a családtámogatási rendszerben és a nyugdíjügyben van. 2002-től eltérően most nagyon világosak a különbségek - fogalmazott. "Mind a négy párt mást ajánl, és ha összevetem azt, hogy milyen markáns különbségek vannak adóügyben, családtámogatásban, nyugdíjügyben, gazdaságfejlesztési programban, csak a két nagy között akár, ez nagyon plasztikusan bemutatható lenne, így meg ennek hiányában az a félő, hogy a felszínes jelenségek, a szimpátia befolyásolja a választókat, márpedig itt valóban nagyon különböző út áll Magyarország előtt" – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Hozzátette: "Én nem akarom minősíteni a riválisoknak az útját, azt majd a választók teszik, de azt nyugodtan mondhatom, hogy lényegesen eltér az, amit a Fidesz javasol, mint amit mi javaslunk. Természetesen én szenvedélyesen hiszem azt, hogy a miénk jobb Magyarországnak, de gyanítom, hogy a riválisaim ugyanezt gondolják a sajátjukról." (radio.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.